Dávid Ibolya megsértette Stumpfot

Bocsánatot kell kérnie Dávid Ibolyának, mert megalapozatlanul állította, hogy Stumpf István megfigyeltette őt, és félre akarta állítani.

Az MDF elnöke megsértette a volt kancelláriaminiszter jó hírnévhez fűződő jogait – mondta ki tegnap a Fővárosi Bíróságon Pataky Árpád tanácsvezető bíró. Dávid Ibolyának nyilvánosan kell sajnálkozását kifejeznie a történtek miatt.

Az előzményekről: az UD Zrt. ellen folyó titkos nyomozás során az NBH lehallgatott egy telefonbeszélgetést, amelyen az UD Zrt. egyik vezetője közli Csányi Sándor OTP-elnökkel: „a Tombor azt szeretné, dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy most van valami belső hatalmi váltásszándék előkészítve, s Tombor azt mondja, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet.”

Dávid Ibolya korábban a bíróság előtt is hangsúlyozta: legalább egy éven keresztül tapasztalta, hogy mi folyik Giró-Szász András, Tombor András – Orbán Viktor Fidesz-elnök korábbi tanácsadója – és Almássy Kornél körül. (Almássyt az MDF elnöki posztjának potenciális várományosaként emlegették.)

A bíróság tanúként hallgatta meg Somogyi Zoltán politológust, az MDF tanácsadóját, aki közölte: nem tud róla, hogy Stumpfnak köze lenne bármiféle adatgyűjtési ügyhöz. Pataky Árpád az ítélet szóbeli indoklása során elmondta azt is: Giró-Szász adhatott ugyan tanácsokat Almássynak, és kétségkívül köze van a Századvég Alapítványhoz – amelynek ügyvezető igazgatója, Stumpf pedig elnöke –, ám ez nem tekinthető olyan zárt logikai láncnak, amely megalapozná Dávid Ibolya kijelentésének valóságtartalmát.

A bíró utalt rá, hogy az UD Zrt. vezetői, illetve a Tombor András által korábban elmondottak – ők fatális félreértésnek minősítették, hogy a felvételen megfigyelésre vonatkozó felhívás hangzana el – inkább abban a perben bírnak majd nagyobb jelentőséggel, amelyet Tombor indított Dávid Ibolya ellen. Akkor várhatóan arra is fény derül, hogy az a Herényi Károly birtokában lévő és a bírósághoz is benyújtott dokumentum, amelyen állítólag Tombor kézírásával olvasható a fórum vezető testületeibe beválasztandó személyek listája, hiteles-e.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.