- Mekkora népességvesztést okozott a tatárjárás?

- Elfogadom a XX. század egyik legjelesebb hazai történészének, Hóman Bálintnak azt a megállapítását, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor olyan keverék nép, amelynek volt határozott azonosságtudata. Magát magyarnak tartotta, és mások is annak tartották. A "keveredés" - megjegyzem, az természetes folyamat - az új hazában is folytatódott. A már itt élő etnikumokkal és a Kárpátokon keresztül érkezőkkel egyaránt. A meglepő az, miért asszimilálódtak többen magyarrá, mint ahány magyar szlávvá, románná vagy mássá. Talán azért, mert a magyarság szervezettebb volt, nagyobb tapasztalatokkal rendelkezett a katonai irányításban. Esetleg azért, mert az Árpád-házi uralkodók házasságokkal meg a római katolikus vallás elterjesztésével minél jobb kapcsolatokra törekedtek Nyugat-Európával. Vagy mindez együtt. És ami talán még fontosabb: ismereteink szerint a honfoglalás utáni három évszázadban a megszületett, illetve a felnőttkort megérő magyarok száma felülmúlta az elhunytak számát. A kérdésre válaszolva: a tatárjárás pusztításai legfőképpen azt a területet érték, a Kárpát-medence közepét, ahol a magyarság zöme élt. Egy évszázadnál is nagyobb időbe telt, hogy a magyarok létszáma ismét elérje az 1241 előttit. De ez már nem a magyarság természetes szaporodásának, hanem a többi Kárpát-medencei és az azon kívüli etnikumokhoz tartozók asszimilálódásának volt köszönhető.

- Az értekezés a török hódoltság másfél évszázadát tartja a második tragédiának...

- A félhold uralma is az ország középső, jobbára magyarok lakta területeire terjedt ki. S míg itt emberéletben is nagyok voltak a veszteségek, a nem a magyar etnikum lakta területeken, például a folyóvölgyekben népességszaporodásról beszélhetünk. A török elől északra menekült magyarok közül sokan asszimilálódtak az ott élőkhöz - igaz, nemzedékeken keresztül a szlovákok közül sem kevesen váltak magyarrá. A hódoltság után északról, keletről, délről is érkeztek szlávok, románok és mások, hogy pótolják a népességhiányt. A török elleni folyamatos küzdelem demográfiai summája: a magyarság létszáma a felére, 1,5 millióra csökkent, a nem magyar etnikumoké 1,7 millióra nőtt. És lassanként "összehúzódott" a főképpen magyarok lakta terület - igaz, e térség a viszonylagos fejlettségének köszönhetően vonzotta a Kárpát-medence szélső területein élőket, akik közül a nem magyarok egy része rövidebb-hosszabb idő alatt asszimilálódott. Eközben a középső területekről csak kevesen költöztek a "szélekre", s ott sem asszimilálódott mindegyik magyar. Bár - amint ezt egy második világháború alatti felmérés kimutatta - Erdélyben például a kiegyezés és az első világháború közt a magyarság 3 százalékos asszimilációs veszteséget szenvedett el. Az 1910-s népszámláláskor a Magyar Királyság - tehát a Horvátország nélkül számított "történelmi Magyarország" - lakóinak száma meghaladta a 18 milliót, ezen belül a magukat magyarnak vallók aránya az 55 százalékot. Igaz, a magukat magyarnak mondó fővárosi polgárok számottevő része frissen asszimilálódott német volt.

- Aztán bekövetkezett egy a világháborúval kezdődő keserves korszak. Mekkora veszteségekkel járt?

- Ez a harmadik volt a magyarság legnagyobb demográfiai katasztrófája. Százezreket pusztított el a háború, a hadifogság. A trianoni békediktátum miatt pedig 3,4 millió magyar került másik országba. Addig a magyarok a belső vándorlásnak és az asszimilációnak köszönhetően a természetes szaporodásukat meghaladó mértékben tudtak úrrá lenni
a demográfiai katasztrófák okozta népességvesztésen. A területeinek nagy részét elveszítő Magyarország azonban jellemzően már csak magyarokat vonzott a Kárpát-medence más tájairól. Ez a sajátosság napjainkat is jellemzi.

- Közben megéltük a negyedik demográfiai katasztrófát.

- Nemcsak a világháború járt lakosságvesztéssel, hanem az azóta eltelt évtizedek is. Körülbelül kétszázezren hagyták el az országot 1956 őszén, majd békésebb körülmények közt majdnem ugyanennyien a rendszerváltozásig. Azóta nem ismerünk pontos számokat, hiszen sokan legálisan vállalnak munkát külföldön, és nem tudni, közülük hányan adják majd fel magyar állampolgárságukat.

- A lélekszám már majdnem három évtizede csökken. A magyar etnikumhoz tartozók száma a szomszédos országokban is egyre kisebb. Mit ígér a jövő?

- Nem könnyű megmondani. Az bizonyos, hogy a természetes szaporodásról származó jelentősebb népességnyereségről ma sem beszélhetünk sem a magyarországi, sem a környező országbeli magyar népesség körében. A szomszéd országokbeli magyarság létszámát az is csökkenti, hogy közülük kerül ki a napjainkban, de lényegében az első világháború befejezése óta a Magyarországra vándorlók zöme. Ráadásul a szülőhelyén maradó és ott csökkenő magyarság egyre gyorsabban aszszimilálódik. Másfelől azonban a magyar nemzetiségű bevándorlók valamelyest lassítják a hazai népességszámnak és a hazai magyar etnikum lélekszámának csökkenését. Ez a vándorlási folyamat összességében gyorsítja a Kárpát-medencei magyarság egészének fogyását. Mindez egészségi állapotainkkal, a hazai népesség kor szerinti összetételének romlásával együtt az ötödik demográfiai katasztrófa lehetőségét vetíti elénk. De ne állítsunk sorompókat! Mindenkinek joga van ott élni, ahol élni akar. Joga és felelőssége az is, hogy vállal-e gyermeket vagy gyermekeket. Van, persze felelőssége az országokat vezető politikai elitnek is. Egyebeken kívül olyan körülmények megteremtésében, hogy senkinek se kelljen elhagynia a szülőföldjét.