Jövő karácsonyra csúszhat a Margit híd átadása

Újabb négy hónapot csúszik a Margit híd felújítása; az átkelőt nem jövő augusztusban, hanem csak 2010 karácsonya előtt adhatják át a forgalomnak. A beruházás teljes befejezésének határideje pedig 2011 tavaszáról nyárra tolódik. Legalábbis a kivitelező szerint, a főváros ugyanis nem fogadja el a határidő-módosítást.

Németh Miklós, a felújítást végző MH 2009 konzorciumot vezető Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján a késést az engedélyeztetés elhúzódásával magyarázta. Mint elhangzott, a kiviteli terveket csak október végén kapták meg, azok november közepén váltak jogerőssé, pedig azoknak már a kivitelezői szerződés aláírásakor meg kellett volna lenniük. A híd északi és déli részére külön-külön kellett engedélyt beszerezni, a déli hídpálya terveit várhatóan csak decemberben kapják meg, a végleges átadás dátuma pedig ettől függ.

Mindössze három hónapja folyik a munka a Margit hídon, a négyhavi csúszás bejelentése ilyesmivel nem magyarázható és nem fogadható el - reagált közleményben a Főpolgármesteri Hivatal. A városháza nem módosítja a hídszerződést, marad az eredeti határidőknél.

Temesi Attila, a városháza projektmenedzsere szerint egyelőre az esetleges kötbérkövetelésekről is korai beszélni, azok ugyanis leghamarabb 9-10 hónap múlva lehetnek esedékesek. Temesi egyébként úgy fogalmazott, az engedélyeztetési rendszer magában hordozza a késés lehetőségét, minden egyes engedélyhez ugyanis hatvan hatósági jóváhagyást kell beszerezni.

Az augusztus 21. óta lezárt hídon most kezdődött meg az acél pályaszerkezet bontása, illetve megerősítése. A következő lépésben kettévágják az átkelőt, mert így a déli oldalon kiépített ideiglenes villamossínek okozta rezgések nem zavarják az északi hídtesten az acél pályalemezek beszerelését. Az új acélszerkezetek két hét múlva készülnek el, az elemek gyártása a tervek jóváhagyása miatt csak most kezdődhetett. 

Augusztus 21. óta folyik a lezárt híd felújítása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.