Józsefváros a Fideszé

A Fidesz és a KDNP jelöltje nagy fölénnyel nyerte a csornai időközi országgyűlési képviselő-választást. Gyopáros Alpár a szavazatok 79,7 százalékát szerezte meg - jelentette tudósítónk, Hajba Ferenc. A Jobbik jelöltje 10,5 százalékot, a szocialistáké 4,6 százalékot kapott. A Civil Mozgalom színeiben próbálkozó jelölt a voksok 3,8 százalék gyűjtötte be, a MIÉP helyi politikusa 1,2 százalékot ért el.

Csorna egyéni kerületében azért kellett új képviselőt választani, mert Áder János, az eddigi parlamenti képviselő mandátumot szerzett az európai parlamenti választásokon. A csornai voksolás első fordulója két héttel ezelőtt érvénytelen lett, mert a jogosultaknak csak 21,7 százaléka járult az urnákhoz, az érvényes szavazáshoz szükséges több mint 50 százalék helyett. A második fordulóban már elég volt a választópolgárok alig több mint egynegyedének szavazata. Vasárnap a jogosultak 25,19 százaléka voksolt, így új országgyűlési képviselője van Csornának.

A korábbi polgármester, az annak idején az SZDSZ színeiben nyertes, de utóbb függetlenné vált Csécsei Béla lemondása miatt időközi polgármester-választást tartottak Budapest VIII. kerületében. A legtöbb szavazatot - az összes voks mintegy kétharmadát - Kocsis Máté, a Fidesz jelöltje, a jelenlegi polgármester-helyettes kapta. Mivel a polgármester-választáson nincs második forduló, 23,6 százalékos részvétel mellett is eredményes volt a választás.

Kocsis Mátéra a választópolgárok 67 százaléka szavazott, Komássy Ákosra, az MSZP jelöltjére 17 százaléka, míg Takács Gáborra, az SZDSZ jelöltjére és Kispál Gergelyre, az LMP jelöltjére egyaránt 8-8 százalékuk voksolt.

- Csornán és Józsefvárosban is a hatalom tudtára adták: elegük van az embereknek az állandó hazudozásból, az ország tönkretételéből és a Gyurcsány-Bajnai-korszakból - erre következtetett vasárnap este Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.