Ahol megbékültek a cigányokkal

A Fejér megyei Kőszárhegyen az elmúlt időszakban elszaporodtak a kisebb súlyú bűncselekmények, amelyeket jórészt helyi romák követtek el. Válaszul a faluból jó néhányan beiratkoztak egy képzésre, hogy megismerkedjenek a konfliktuskezelés technikájával.

– Az édesanyám kertjében rövid idő alatt háromszor jártak tolvajok, mindannyiszor romák – mondja Borján Péter, az 1600 lakosú Fejér megyei Kőszárhegy polgármestere. –Mások is panaszkodtak: volt, akinek a tűzifáját lovasították meg. Azt is többen nehezményezték, hogy a roma gyerekek motorral meg quaddal száguldoztak az utcákon, jogosítvány nélkül, ha pedig a kedvük úgy tartotta, felrugdosták a teli kukákat. Mélyülnek az előítéletek, lassanként már nem álltunk szóba romákkal. Valamit ki kellett találnunk.

Abból indultak ki, hogy a helyzet még kezelhető, hiszen csak négy – igaz népes – roma család él a faluban. A pedagógus végzettségű polgármesternek jutott eszébe, hogy a közösségi konfliktusok kezelésének már van kidolgozott módszertana, így ha a falu meghatározó személyiségeit rá tudja venni egy mediációs tanfolyam elvégzésére, akkor a problémák kezelésének új távlatai nyílhatnak meg a falubeliek előtt. A mediáció lényege, hogy két szemben álló fél között a konfliktust egy harmadik személy – a mediátor – bevonásával békésen oldják fel.

Borján kezdeményezésére a falu sikeresen pályázott egy mediációs tanfolyam megtartására, amelyen a település prominensei – önkormányzati képviselők, polgárőrök, falugondnok, óvodavezető – közül többen is részt vettek.

– Engem teljesen megváltoztatott a tanfolyam: korábban egy ordibálós, erőszakos fickó voltam, de amióta elvégeztem a kurzust, a környezetem szerint sokat szelídültem –mondja Horváth Gusztáv önkormányzati képviselő. – Mondok egy példát: a nyár végén szóltam az egyik roma srácnak, hogy a temetőben kivágott fát az önkormányzat engedélyével nyugodtan vigye haza, jó lesz majd télire tüzelőnek. Persze hozzá sem nyúlt, merthogy hol van még a tél! Aztán amikor hideg lett, az anyósom udvaráról ellopott vagy öt mázsa tűzifát. Hadd ne mondjam meg, hogy korábban mit csináltam volna vele. De a tanfolyamon megtanultam, hogy a romák számára igen nehéz feladat a tudatos életvezetés kialakítása, az előrelátó cselekvés. Lehet ezen mérgelődni, de hosszabb távon mégiscsak az a célravezetőbb, ha megpróbáljuk elmagyarázni nekik, hol és miben hibáztak, mit kellene másképp tenniük. Gáspár Csabáné óvodavezető szerint a legfontosabb, amit a tanfolyamon elsajátítottak, hogy a romák számtalan élethelyzetben másképp reagálnak, mint a többségi társadalom tagjai, ezért első lépésként meg kell érteni a cselekedeteik okát. Fontos tanulságnak nevezte azt is, hogy minél több pozitív gesztust kell tenni feléjük, és akkor nem maradnak el a hasonló reakciók.

– Régebben előfordult, hogy a roma családok nem járatták a gyerekeiket az óvodába, de nem hagytuk annyiban a dolgot – mondja Gáspárné. – Egyetlen hiányzást sem néztünk el, ha nem hozták be a gyerekeket, kimentünk értük. Ma már fel sem merül bennük, hogy kihagyjanak egy-egy napot. A gyerekeken keresztül a szülők is könnyebben kerülnek kapcsolatba egymással. Nemrég olyasmi történt, ami még soha: egy 18 éves roma anyuka is részt vett pár hónapos kisgyerekével a babamasszázstanfolyamon.

Borján Péter szerint nem könnyű megtalálni az egyensúlyt. Nemrég az egyik roma fiatalember kölcsönkért tőle 2000 forintot. A polgármester azt mondta neki, ha felássa otthon a saját kertjét, akkor nem kell visszaadnia a pénzt. Már ment is az ásóért. Szerettünk volna megkérdezni a helybeli romákat is, hogy miként látják a kőszárhegyi állapotokat, de ottjártunkkor az egyik családban váratlan haláleset történt, s a gyászolók a tragédiára hivatkozva nem nyilatkoztak.

A roma gyerekek együtt interneteznek a többi falubeli iskolással a kultúrházban. Borján Péter azt mondja: ugyanezt a harmóniát szeretné megtapasztalni a felnőttek között is. Ahol a lakosság jelentős része roma, ott nyilván más technikákra van szükség a feszültségek csökkentésére.

– Nálunk eredményeket hozott a tudatos konfliktuskezelés, érezhetően csökkent az apró, de bosszantó bűncselekmények, összetűzések száma. Ahhoz még sokat kell tenni, hogy az egymás mellett élésből valódi együttélés legyen.

Kőszárhegyen ma már együtt interneteznek a roma gyerekek a többi falubeli iskolással a kultúrházban
Kőszárhegyen ma már együtt interneteznek a roma gyerekek a többi falubeli iskolással a kultúrházban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.