Pécsi vízmű: út a békés szerződésbontáshoz

Lát esélyt a békés megoldásra a Pécsi Vízműről kirobbant vitában a cég két tulajdonosa, a város önkormányzata, illetve a francia Suez-csoport. A két fél tegnap először tárgyalt egymással azóta, hogy a város erőszakkal elfoglalta a vízmű székházát.

Szerdán tárgyalóasztalhoz ült Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere és Dominique Mangin d’Ouince, a Suez-csoport kelet- és közép-európai térségének vezérigazgatója.

Ismeretes, hogy a cég többségi tulajdonosa, Pécs közgyűlése szeptember 10-én úgy döntött: kivásárolja a vízműből a kisebbségi partnert, a Suez-csoportot, mert a közgyűlés drágállotta a víz árát, továbbá túl soknak tartotta a francia partner által „kiszipkázott” pénzt. A város létrehozott egy új céget, a Tettye Zrt.-t, s arra bízta a vízellátást. A Tettye október 5-én elfoglalta a vízmű központját, s kizárta a házból a cég Suezhez hű vezetőit.

Pécs és a Tettye irányítói az elmúlt hetekben többször is a városnak kárt okozó gazdasági bűncselekményekkel gyanúsították meg a vízmű vezetőit, s emiatt feljelentést tettek. A szolgáltatási jogtól megfosztott vízművet a Tettye Zrt. pénzügyileg is ellehetetlenítette, amikor a város kezességvállalása mellett felvásárolta a vízmű CIB banknál lévő, 750 millió forintos adósságát. Így a Tettye Zrt. lett a vízmű legnagyobb hitelezője, s inkasszójoga lett a vízmű számlájára.

A nagy vitát kavaró ügy tárgyalóasztalnál folytatódik. A megbeszélés végén a pécsi városháza közleményt adott ki, s e szerint a felek látnak esélyt a békés szerződésbontásra. A városvezetés elfogadta a francia fél azon kérését, hogy a Pécsi Vízmű Zrt. menedzsmentjének vélt visszaéléseit egy közösen létrehozott felügyelőbizottság vizsgálja ki. Az ezzel kapcsolatos rendőrségi feljelentést a város nem vonja vissza.

Csorba Zoltán, a vízmű igazgatóságának Suez által delegált tagja megerősítette, hogy a francia partner lát esélyt a békés megoldásra. A szerdai megbeszélés december elején folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.