Jézus Krisztus a sajóbábonyi tornateremben

A sajóbábonyi általános iskola tornatermében állok a tömegben, és hallgatom Vona Gábor történelemtanárt.

Körülöttem egyenöltözékes fanatikus neofasiszták lelkesen tapsolnak a Jobbik elnökének, amikor bejelenti: nem fog kezet a jelen lévő cigány vezetőkkel, mert akkor úgy tűnne, minden rendben van, ő csak akkor fog kezet velük, ha a cigányság már bizonyított.Nem hatják meg Kállai Csaba fővajda szavai sem, aki azzal érvel, hogy vele nyugodtan kezet lehet fogni, ő napjában többször mos kezet.

De nem. Vona nem fog kezet felebarátjával.

Ami azért furcsa, mert a Jobbik a honlapján olvasható nyilatkozatában kereszténynek vallja magát. Részlet: „Pártunk keresztény, értékelvű mozgalom, vagyis minden szavához, tettéhez, működése minden eleméhez az isteni törvényekbe és az egyetemes emberi értékekbe vetett hit szolgál forrásul. Konzervatívként hisszük, hogy az emberi élet veleszületett méltósággal bír, és hogy minden tevékenység értelme és célja – így a politikáé is – ennek a méltóságnak a megőrzése és továbbadása. A mindennapi politizálásban szükséges kompromisszumkészségnek számunkra ezen értékelvűség szab határt.”

Íme, egy keresztény párt.

Íme, Vona Gábor, a keresztény ember, aki a felebarátjával nem fog kezet. Vajon melyik evangéliumban mondja Jézus Krisztus, hogy ne fogj kezet a te felebarátoddal? Melyik evangélista írja azt, hogy utasítsd el a feléd nyújtott békejobbot?

A Jobbik szerint „az emberi élet veleszületett méltósággal bír” – tehát Kállai Csaba is veleszületett méltósággal bír. De akkor Vona miért nem fog kezet? Hogy agitációs és propaganda szempontok miatt egy igaz magyar pártelnöknek nem ajánlatos kezet fognia egy cigány vezetővel nyilvános fórumon?

Csak nem arról van szó, hogy a médiaszereplés sikere többet számít a történelemtanárnak, mint a kereszténység? Az evangélium azt mondja, ahol Jézus nevében páran öszszejönnek, ott maga Jézus van jelen. A tornateremben – ahol elvileg sok-sok keresztény ember gyűlt össze egyenruhában – vajon mekkora felzúdulást keltett volna, ha megjelenik Jézus Krisztus, és gondolkodás nélkül kezet fog Kállai Csabával?

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.