Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a parkolási rendeleteket

Alkotmányellenes a fővárosi parkolási rendelet, jövő júniusig újat kell alkotni - mondta ki tegnap az Alkotmánybíróság. Ehhez azonban módosítani kellene a kétharmados önkormányzati törvényt.

Alkotmányellenesek a közúti közlekedési, illetve az önkormányzati törvénynek a fizető parkolóhelyek kialakítására, üzemeltetésére és a díjfizetésre vonatkozó rendelkezései - mondta ki határozatában az AB. A testület megállapította: mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet állt elő azzal, hogy a parlament hiányosan szabályozta a közútkezelői jogokat gyakorló önkormányzatok rendeletalkotási jogkörét. Emiatt teljes egészében megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat parkolási rendeletét is, amely jövő júniusig maradhat hatályban. A parlamentnek is 2010. június végéig adott időt arra, hogy eleget tegyen jogalkotási kötelezettségének.

A közlekedés szabadságát közvetlenül érintő rendelkezéseket csak törvény tartalmazhat - mondta ki már 1996-ban az AB. Vagyis, ha az önkormányzatok a közterületi parkolást díjfizetéssel korlátozzák, azt csak magasabb szintű jogszabály alapján tehetik. A közúti közlekedési törvény viszont nem ad erre útmutatást, s a szankciók közül egyetlenként megjelölt díj (és pótdíj) jogi jellege és mértéke tekintetében sem tartalmaz rendelkezést.

Nincs olyan törvényi szabályozás sem, amely meghatározná, hogy a helyhatóságok az egyes közszolgáltatásokért milyen keretek közt kérhetnek díjat. Ez azért aggályos, mert a parkolási tarifákról szóló rendelet megalkotásakor az önkormányzatok árhatóságként lépnek fel, miközben érdekeltek a díjak felsrófolásában. Az AB szerint a helyhatóságokkal szerződéses viszonyban álló autósok érdekei csak akkor érvényesülhetnek, ha a díjmegállapítás főbb elveit, szempontjait és korlátait törvény szabja meg. Ugyancsak rendezetlen, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek milyen módon szervezhetik meg a parkolók üzemeltetését. Kérdéses, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékű-e, az viszont biztos, hogy a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetben vannak.

A közúti közlekedési törvény módosítása egyszerűbb, ám a helyhatósági rendeletek megalkotására vonatkozó szabályokat a kétharmados önkormányzati törvényben kell meghatározni. Ez komoly gondokat okoz, ráadásul a parlament könnyen időzavarba kerülhet, mert jön a téli szünet, a választások miatt pedig a jövő tavasszal már nem ülésezik. De ha nem módosítják az önkormányzati törvényt, a főváros és a városok sem alkothatják meg a saját rendeletüket. Így júliustól az alkotmányos jogszabályok megszületéséig ingyen parkolhatunk.

A fővárosi parkolási szabályok miatt körülbelül húsz beadvány érkezett, három bíró pedig alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett. Az AB a három ügyben kimondta, hogy a már hatályon kívül helyezett korábbi parkolási rendelet előírásai is alkotmányellenesek, így bíróság előtt sem alkalmazhatók. Ezeket a pereket tehát le kell zárni, ám a határozat a többi folyamatban levő ügyet automatikusan nem érinti. Ha azonban a per még jövő júniusban is tart, a korábbi rendelkezé-
sek mindenképpen hatályukat vesztik, alkalmazhatatlanná válnak.

Az AB bátortalan volt, hiszen kimondhatta volna az alkotmánysértő jogszabályok azonnali megsemmisítését is. Azzal viszont, hogy átmeneti helyzetet teremtett, áthúzta a döglött a lovat az utca egyik oldaláról a másikra - véli Kolláth György alkotmányjogász. Azt mégsem javasolja senkinek, hogy mostantól ne fizessen parkolási díjat, mert a fővárosi rendelet jövő júniusig hatályban marad, és alkalmazható. Aki bliccel, azt megbüntethetik, és ha a pótdíjjal is adós marad, a követelést peres úton érvényesíthetik. Más kérdés, hogy mi történik, ha egy ilyen ügy jövő nyárig elhúzódik, mert a mostani rendelkezések alapján a bíróság 2010. július 1-je után már nem dönthet. Kolláth szerint az interregnumban még az is felvetődhet, hogy a folyamatban levő pereket maguk a bírák függesztik fel, és az AB állásfoglalását kérik. A pervesztes autós mostantól hasonlóképpen járhat el: ha fizetésre kötelezik, alkotmányjogi panaszt jelenthet be. Kolláth úgy véli, talán ideiglenes megoldás lehetne, ha a fővárosi önkormányzat próbálkozna kármentő intézkedéssel. Ilyen lehet a jelenlegi rendeletnek az AB határozatában foglaltaknak megfelelő korrekciója, például az aránytalanul magas díjak és pótdíjak összegének mérséklése, a fizető övezetek felülvizsgálata.

A parkolási díjat egyelőre peres úton is behajthatják
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.