Ráugrottak a szocialisták Szijjártóra

"Szijjártó-napot" tartott az MSZP tegnap a parlamentben. A szocialisták össztüzet zúdították a Fidesz elnöki stábfőnökére.

Török Zsolt nyitotta a sort, aki arra emlékeztetett, hogy a Győri Ítélőtábla elutasította Szíjjártó Péter személyiségi jogi keresetét, tényállításként értékelve azt a kijelentést, amely szerint a fideszes képviselő mutyizott, panamázott.

- A parlamentnek nem lehet tagja olyan képviselő, akinek jogerős bírósági ítélete van arról, hogy mutyizott és panamázott - mondta Török. Közölte: átad egy dossziét Szijjártóról frakciótársának, Balsai Istvánnak, hogy a Fidesz "nemzeti számonkérő széke" elkezdhesse a munkáját. Balsai nem vette át a dossziét, azt mondta, ha Töröknek Szijjártóval van problémája, azt vele rendezze. "Ezeken az ügyeken nem kellene Török Zsoltnak mosolyognia" - tette hozzá. Az MSZP-s képviselő visszakérdezett: "engem is számonkér majd a Fidesz?"

Alexa György a legfőbb ügyészhez fordult. Azt kérdezte, Szijjártó az ügyészség szerint bűncselekményt követett-e el, amikor Győrben a családja érdekkörébe tartozó Kézimosó Kft.-nek közpénzből való támogatását javasolta. Kovács Tamás legfőbb ügyész válasza: a megyei ügyészséghez fordultak. A nyomozóügyészség megkereste a bíróságot az iratokért, amelyek november 5-én érkeztek meg az ügyészségre, ezek tanulmányozása után kerülhet sor a kihallgatásokra. A Legfőbb Ügyészség felhívta a kijelölt megyei ügyészséget az ügy gyors, körültekintő kivizsgálására.

Szijjártó Péter

Szabó Zoltán (MSZP) azt tette szóvá, hogy Szijjártó korábban Győrbe vitt egy kosárlabdaklubot, amelynek a közelmúltig társelnöke volt. A tulajdonosok ezt 2003-ban megvették, de a vételárból hárommillió forintot nem fizettek ki. Pedig Szijjártónak egy Audit is a rendelkezésére bocsátottak, amelynek bérleti díjából bizonyára futotta volna e célra.

Szijjártó Péter nem reagált az elhangzottakra. Szombaton a Fidesz sajtóosztálya közleményben tudatta: a szocialisták butaságokat beszélnek. Rajtuk kívül senki, így a bíróság sem állítja, hogy Szijjártó Péter "mutyizott" volna. A bíróság azt állapította meg, hogy ez csak vélemény, és Szijjártó kénytelen eltűrni, hogy a szocialisták mindenféle véleményt megfogalmaznak róla. Csakhogy ez nem így van: a másodfokú bíróság ugyanis azzal indokolta ítéletét, hogy a tényállítás valóságtartalmának bizonyítása sikeres volt. Vagyis az a korábban egy sajtótájékoztatón elhangzott vélemény, hogy Szijjáró mutyizott, megállja a helyét - legalábbis a bíróság szerint. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.