- Tessék? - kérdezett vissza Jóni János, aki nem értette, hogyan lett neki hirtelen csaknem tizenkilenc aranykoronája.

- Megvenném az aranykoronádat - ismételte meg az agrár-nagyvállalkozó, aki a hozzá intézett kérdésből talán megsejtette, hogy ebből a tárgyalásból nem lesz üzlet.

Jóni János nem árulta el, hogy ki volt ez az ember, mert - mint mondja - befolyásos személy, ő meg nem az. Egyszerű gazdálkodó, akinek öszszesen hat hektár földje van, almát, dinnyét, napraforgót termeszt.

Pusztadoboson lakik harmincnégy éve, ide nősült. Feleségével fölneveltek négy gyermeket. Egyik fia munkanélküli, a másik hídépítő, a lánya gyesen van, a legkisebb gyerek még középiskolás. A rendszerváltás előtt a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, mint mondja, épp ezért járt volna neki részaránytulajdonként az a bizonyos 18,66 aranykorona- értékű földterület, amiről - állítja határozottan - ő nem tudott semmit.

- A kilencvenes években a helyi földkiadó bizottságnál azt mondták, hogy nekem nem jár részaránytulajdon, mert nincsen aranykoronám - meséli, és elővesz egy vaskos mappát, amelyben az ügy dokumentumait gyűjti. Merthogy amióta azt a bizonyos telefonhívást kapta, azóta "ügye" van: minden követ megmozgat azért, hogy a 18,66 aranykorona-egységért megfelelő nagyságú földterületet kapjon. Annál is inkább gondolja így, mert az utóbbi években Szabolcsban fölment az aranykorona ára. Míg tíz-tizenöt éve mintegy ötszáz forintot ért egy aranykorona, ma húszezer és hatvanezer forint közt mozog az ára.

Arra a kérdésemre, hogy honnan értesülhetett valaki más az "elveszett" aranykoronáról, ha ő maga sem tudott róla, Jóni János azt válaszolja: ezt rejtélyesnek tartja, de tapasztalatai szerint megfelelő összeköttetésekkel ebben az országban sok mindent meg lehet tudni. Pár hónapja egyébként levelezni kezdett politikusokkal, különböző hivatalokkal, fölvette a kapcsolatot a nyíregyházi Esélyek Házával.

Ahhoz, hogy a vizsgálatot végzők tisztán lássanak az ügyben, tizenhat évvel ezelőttre kell visszatekinteniük: akkor született meg az 1993. évi II. törvény a földrendező és a földkiadó bizottságokról. A jogszabály célja az volt, hogy a részarány-földtulajdonosok az őket megillető földterületeket természetben megkaphassák, illetve a termőföldek folyamatos mezőgazdasági hasznosítása biztosított legyen.

A fölszámolt mezőgazdasági termelőszövetkezetek földterületeiből azok részesülhettek, akik annak idején beadták a saját földjüket a közösbe. De azok is jogosultak voltak különböző nagyságú területekre, akik tsz-tagok voltak ugyan, de saját földet nem vittek be a szövetkezetbe.

A részarány-földtulajdonról szóló, a földhivatalok által kiadott igazolásoknak egyébként tartalmazniuk kellett a szövetkezet használatába adott földek település, fekvés és művelési ág szerint összesített területét, valamint ezek aranykorona-értékét. Jóni János azt állítja: ilyen igazolást kellett volna kapnia neki is az őt megillető aranykoronáról. Csakhogy nem kapott.

- Miért nem? - kérdeztem Varga Györgyöt, a nyíregyházi székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal osztályvezetőjét. Ez az a hivatal, amely egyebek mellett a még folyamatban lévő földkárpótlási ügyeket intézi.

- Jóni urat levélben tájékoztatta a hivatalunk arról, hogy a még kiadatlan részaránytulajdonnal rendelkezők számára jövőre tartunk úgynevezett végsorsolást abban a térségben - válaszolta kérdésemre Varga György. - Igaz, mi nem tudunk arról, hogy neki kiadatlan részaránytulajdona lenne.

A dokumentumok hiányos voltáról az osztályvezető azt mondta: a földkiadó bizottságok 1996 decemberében történt megszüntetése után káosz uralta a kárpótlással kapcsolatos nyilvántartást, amit súlyosbított, hogy az illetékes megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatalok - a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok jogelődei - nem rendelkeztek elegendő munkatárssal az ügyek rendbetételére.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kilencvenes években mintegy hárommillió aranykorona-értéket állapítottak meg - mondta Varga György -, ebből még kiadatlan több mint százötezer aranykorona, ami megközelítőleg tízezer hektár kiosztható termőföldet jelent. Azt viszont nem tudni, hogy az eljárás mennyi embert érinthet, mert időközben sokan elköltöztek vagy elhaláloztak, a jogosultakat és az örökösök egy részét pedig nem tudjuk fellelni - tette hozzá.

A szakigazgatási hivatal munkatársai - mint az osztályvezető fogalmazott - "emberfeletti munkát" végeznek, ám a sok esetben peres eljárásba torkolló kárpótlási ügyek olyan összetettek és sokrétűek, hogy lassú az ügyek tisztázása. Az összes, ma még kiadatlan termőföld nevesítését 2011-re ígérik.

E határidővel tisztában van Jóni János is.

Azt viszont máig nem érti: ha van aranykoronája, miért nem tudott róla, ha pedig nincsen, mit akartak tőle megvenni és miért?

Az aranykorona-érték egyfajta "földminőségi" mutatószám. Megállapításához a tizenkilencedik század óta a különböző művelési ághoz tartozó, különböző minőségű földek tiszta jövedelmét igyekeztek meghatározni, úgy, hogy a hagyományos gazdálkodás keretei között tartósan nyerhető átlagtermések értékét vették alapul. Magyarországon az 1850-ben kiadott "császári pátens", majd az "első magyar hozadéki kataszter" lett az alapja a földek közötti különbségtételnek és a föld minőségi mutatói megállapításának - ez a rendszer már nem forintban, hanem aranykorona-értékben fejezi ki a földek közötti minőségi különbségeket. Magyarországon egy hektár földnek átlagosan tizenkilenc az aranykorona-értéke.