H1N1: már a héten járványriadót fújhatnak

Az új influenza elleni oltóanyag terítésében érintetteknek mára kell összegyűjteniük valamennyi lehetőséget arról, miként lehet gyorsabban és egyszerűbben hozzáférhetővé tenni a vakcinát. Bármi legyen is a megoldás, jogszabály-módosításra lesz szükség - állítják szakértők.

Mára gyűjtik össze az ötleteket az oltás szétosztásában érintett hivatalok vezetői a szakminiszternek, miként lehetne felgyorsítani az oltások beadását. Ekkor derül ki az is, hogy milyen jogosítványai lehetnek az ügyben az országos tiszti főrvosnak, illetve Székely Tamás miniszternek.

Pénteken a tárcavezető lehetséges megoldásként oltópontok felállítását és a vakcina recept nélküli kiváltásának lehetőségét említette. De bármely eddig megismert megoldást is választja ki a kormányfővel a miniszter, illetve a pandémiás bizottság, jogszabály-módosításra lesz szükség - állítják a szakértők. A közterületeken felállítandó oltópontok esetében speciális szabályokról kell gondoskodni, amelyek azt is tisztázzák, hogy ki, hogyan és milyen adminisztrációs kötelezettség mellett olthat, illetve a sátrakban milyen orvosi felszerelésre van szükség.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerint az USA-ban és Európa több országában is alkalmazzák az oltópontok rendszerét. Ausztriában csipkártyával ellenőrzik a beteg adatait, köztük azt, hogy van-e bármilyen egészségi kockázata a vakcina beadásának. A pontokat közegészségügyi intézményekben állítják föl. Falus ugyanakkor nem az oltópontok hiányát tartja problémának, hiszen Ausztriában 133 oltópont van, nálunk viszont 5000 - ezek a háziorvosi rendelők. Mégsem sikerült a különösen védendő krónikus betegeket, illetve a terheseket és az iskolásokat beoltani. Svédországban néhány nap alatt a lakosság 80-90 százaléka megkapta a vakcinát, köztük a terhesek is - mondta. Szerinte az igazán nagy baj az, hogy a terhesek nálunk továbbra is védtelenek.

Kísérletekben eddig sem volt hiány: az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet már háromszor szervezte át a vakcinák szétosztását. Ennek ellenére péntekig a lakosság 11 százaléka kapta meg az oltást.

Idetartozik, hogy az elmúlt héten megduplázódott az új influenza miatt a fővárosi Szent László Kórházba beutalt betegek száma - tudtuk meg Radnai Zoltán főigazgatótól. Bár az intézmény felkészült a szövődményes esetek ellátására, új intézkedési tervet készített arról, hogy hol, mikor és milyen ütemben nyitnak újabb osztályokat, s honnan csoportosítanak át orvosokat és ápolókat az influenzás betegek kezelésére.

A héten az ÁNTSZ akár ki is hirdetheti a járványhelyzetet. Erre akkor kerül sor, ha húszezerre növekszik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A legfrissebb adatok szerint a múlt héten 30 százalékkal, 16 ezer 700-ra nőtt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók aránya a korábbi héthez képest.

Egyre többen oltatnak

A Szonda Ipsos 500 ember megkérdezésével készült felmérése szerint - amit az MTV Szólás Szabadsága című műsora megbízásából végzett - az elmúlt két hétben 13-ról 18 százalékra nőtt azok száma, akik igénybe vennék a vakcinát. Pénteken a megkérdezettek 57 százaléka válaszolt nemmel arra a kérdésre, hogy beoltatná-e magát. A megkérdezettek 10 százaléka beoltatta magát (két hete 4 százalék). Most a legnagyobb arányban (60 százalék) a 18-39 év közöttiek utasították el az oltást, pártpreferencia alapján pedig a Jobbikkal szimpatizálók (73 százalék). Az előző felmérésben a Fidesszel szimpatizálók utasították el leginkább (78 százalék, most 61 százalék) az oltást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.