Az evezősök klubházára pályázik Gyárfás

Az utolsó evezősklub is távozhat a Margitszigetről. Az úszószövetség a Széchy Tamás Uszoda mellett álló épületbe szeretné áttelepíteni irodáit.

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) klubházának Duna felé hatalmas üvegfallal megnyíló épülete korának különleges lenyomata, markánsan szép Bauhaus-alkotás. Három éve - az úszó Eb előtt, az úszószövetség keretéből - fel is újították. Akkor figyelt fel rá Gyárfás Tamás úszóelnök, aki szerint az épület sokkal alkalmasabb az úszók, a szövetség otthonának, mint csónakháznak. Kivált, hogy éppen az uszoda mellett van.

- A csónakosokat eddig elkényeztette az élet, de most már ideje racionálisan gondolkodni - jelenti ki Gyárfás Tamás. - Az egyik legeredményesebb hazai sportágnak számító úszás legfontosabb bázisa a 2006-os Európa-bajnokságra felépített margitszigeti Széchy Tamás Uszoda. Az egylet csónakháza alig néhány méternyire fekszik a toronyugró medencétől, így kézenfekvő ideköltöztetni a Komjádi uszoda bezárásával otthontalanná vált szövetséget.

Véleménye szerint a hobbisportoló evezősök elhelyezése sem okozna gondot. Számukra ugyanis nem a székház helye, hanem a Duna közelsége a fontos, s mivel a folyó átszeli Budapestet, a klub a Római-parttól a Lupa-szigetig bárhol otthonra lelhet. Ha ennek ellenére ragaszkodnak a Margitszigethez, akkor a pesti oldalon számukra felajánlott egykori Honvéd sporttelepre költözhetnek át. Az úszószövetségnek viszont egyértelműen az úszókhoz kell közel lennie. Nemzetközi szintű uszoda Magyarországon csak egy van, így a szövetség számára a margitszigeti uszoda melletti helyszín az újabb, a 2010. évi budapesti Európa-bajnokságtól függetlenül is ideális lenne.

- A MÚSZ elnökeként jelenleg az Európai Úszó Szövetség alelnöke és a Nemzetközi Úszó Szövetség végrehajtó bizottságának tagja is vagyok, egyúttal mindkét szervezet nemzetközi magazinjának főszerkesztője, sajtómunkájának irányítója - hangsúlyozza Gyárfás. - A nemzetközi sportélet vezetői emiatt is rendre Budapestre látogatnak, legközelebb például november 26-án érkezik Nory Kruchten, a LEN elnöke és Sven Folvik, a LEN főtitkára. Méltó fogadásukhoz szükség lenne egy megfelelő irodaépületre.

- Klubunk jogszerűen használja a margitszigeti evezősbázist, amelynek bérleti jogát 1999-ben pályázaton nyertünk el - hangsúlyozza Zarándy Pál, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet gazdasági alelnöke. Ezt az épület vagyonkezelői jogát átvevő Önkormányzati Minisztérium is megerősíti: a felek akkor szerződésben állapodtak meg arról, hogy a DNHE tíz évig - idén áprilisig - üzemelteti a sporttelepet évi, valóban nagyon alacsony, négyszázezer forint bérleti díj fejében. A szerződést éppen az úszó Eb miatt kétszer is módosították: az egylet az úszók érdekeit figyelembe véve végleg lemondott a terület egy részéről, illetve egy kisebb konditeremként használt épületről, hogy a verseny lebonyolításához szükséges méretű uszoda felépülhessen. Másrészt a rendezvény idejére az egész épületet átadták úszószövetségnek.

A szerződés tehát áprilisban lejárt. Gyárfás nem érti, miért késlekednek az új pályázat kiírásával. Úgy véli, az úszószövetség jobb ajánlatot tud adni az egyletnél. Zarándy szerint a kiírástól függ, hogy kié lesz az épület, ha a sportcélú hasznosítás a fontos, akkor ők, ha a bevétel, akkor az úszók az esélyesek. Az egylet jogértelemzése szerint egyébként időközben határozatlan idejűvé vált szerződés, mivel a vagyonkezelő nem mondta fel.

Az ország legrégebbi - Széchenyi István által alapított - evezős klubjának áttelepítése ügyében egyelőre nincs, aki döntsön. Az állami tulajdonban lévő sporttelep vagyonkezelői jogát a PM - a fentebb már sokat emlegetett úszó Eb létesítményeinek építésekor - átadta a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnak, majd onnan a Nemzeti Sporthivatalhoz került, mígnem az NSH jogutódjaként az önkormányzati tárcánál landolt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyongazdálkodási tanácsa ezt sem találta jó megoldásnak, így a sporttelepet a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) vagyonkezelésébe adta. Az erre vonatkozó szerződés aláírása azonban még nem történt meg.

Az Önkormányzati Minisztérium véleménye szerint sportszakmai szempontból csak akkor indokolt az épület hasznosításának jellegén változtatni, ha abban az összes érdekelt fél konszenzusra jut, és azzal a Magyar Olimpiai Bizottság is egyetért.

Patt.

Most még az evezősöké
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.