Részleteket hiányol az IMF

A kormány 3,9 százalékos prognózisánál valamivel magasabb, 4,1 százalékos hiányt vár idén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar államháztartásban. Az országot tavaly ősszel 12,3 milliárd eurós hitellel megsegítő szervezet képviselői ezekben a napokban tárgyalnak a magyar kormánnyal, illetve a jegybank képviselőivel, immár negyedik alkalommal vizsgálják felül a hitelprogram teljesítését. Az egyeztetéseken jelen van az EU képviselője is. Forrásaink szerint nagyon alapos vizsgálatot folytatnak a hitelnyújtók, tételenként tekintik át az államháztartást, hogy minden a megbeszéltek szerint alakul-e.

Úgy tudjuk, akadnak vitatott tételek. Nem is annyira az idei gazdálkodás miatt kapnak kényelmetlen kérdéseket a tárgyalóasztal magyar felén ülők: ugyan eltérnek az idei deficitre vonatkozó prognózisok, ám azt elsősorban a kormány által kevésbé befolyásolható adóbevételeknél tapasztalható elmaradás magyarázza. Ez iránt viszont megértő lehet a valutaalap, amint azt a közelmúltban jelezte az IMF budapesti irodavezetője.

Értesüléseink szerint a kormány a tárgyalásokon kitart a 3,9 százalékos (pénzforgalomban 3,8 százalékos) deficit mellett. Ezt erősítette meg tegnapi tájékoztatóján Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára is. Ám a háttérbeszélgetésekben elismerik a tárca dolgozói, hogy vannak kockázatok, s egy jó adag szerencse is kell ahhoz, hogy év végén befolyjon az elvárt adó a társaságoktól. A kiadási oldalon minimális a megtakarítás lehetősége - állítják kormányzati források. Beavatkozásra azért van példa: egy minapi határozatában Bajnai Gordon miniszterelnök intézkedett, hogy ne oldják fel a fejezeti egyensúlyi tartalékok zárolását az első háromnegyed év után.

Úgy tűnik azonban, akkor sem lesz vészhelyzet, ha néhány tizeddel nagyobb lesz végül a hiány - annyi, amennyit az IMF vár (s ami megegyezik az Európai Bizottság közelmúltban nyilvánosságra hozott előrejelzésével). A jövő évi tervekből az IMF hiányolja a MÁV-nál, illetve az önkormányzati büdzsében tervezett 40 és 70 milliárd forintos megtakarítások részletezését. Ezzel nincsenek egyedül, ismereteink szerint a kormánynak sincs pontos elképzelése arról, hogyan lehet elérni a spórolást a vasúttársaságnál. Egyelőre folyik az ötletelés, aminek során szóba került a leépítés, a járatritkítás, illetve a tarifaemelés. Állítólag a kedvezményeket is ritkítanák, csökkentenék, ám ha van is ilyen terv, a parlament előtt lévő 2010-es költségvetési törvényjavaslat ezt nem tartalmazza. Az állam fogyasztóiár-kiegészítést nyújt a közlekedési társaságoknak, így pótolják ki a kedvezményeket. A javaslatban változatlan tételekkel és utasforgalommal számolnak, sőt az inflációval meg is növelik a keretet 108,5 milliárd forintra - ebből mintegy 25 milliárd jut a vasútra.

Forrásaink szerint azonban a jövő évi költségvetésben nem kevés tartalékot biztosíthatnak az idén kisebb galibát okozó bevételek: a kormány 0,9 százalékos visszaesést vár, ám ennél csak optimistább növekedési előrejelzések léteznek. Ha utóbbiak jönnek be, akkor a bevételek nagyobbak lehetnek a költségvetésben vártnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.