- A közelmúltban tért haza Németországból, ahol a Deutscher Taschenbuch Verlag (dtv) kiadásában megjelent Követés című regénye bemutatóin vett részt. E regényben a jelenből néz vissza arra a tizennégy éves fiúra, akit 1944-ben több ezer zsidó származású magyar honfitársunkkal együtt a nyilasok hajtottak végig Budapest utcáin, sokakat a pusztulásba. Mit gondol, hogy Németországban, ahol a társadalom - velünk ellentétben - már szembenézett a bűnterhes múlttal, miért fontos ennek a regénynek a kiadása 2009-ben?

- A kiadó a Drága Liv című regényem három év előtti megjelentetése után hívott szerzői közé. Szerb Antal és Szép Ernő után a harmadik magyar író vagyok a nagy tekintélyű dtv-nél. A Követés egyediségét a regényidő kezelésében látták. Abban, hogy egymásra rétegezteti 1944 budapesti decemberét, s azt, miképpen él még a múlt az ezredfordulón. Időszerűnek találták a regénynyomozást, azt, hogy az elhallgatások, a hamisítások korában egy regény újjáteremti az eltűnt valóságot. A feltárás és megidézés munkájának tekintik a Követést. Kértek tőlem 1944-es Budapest-térképet, bejelöltük rajta a regény színhelyeit, majd ezt kinyomtatták a könyvben. Kétszáz sajtópéldányt küldtek ki előzetesen. Az egyik legjelentősebb internetes portál, a Sandammeer újságírója Budapestre utazott, a térkép segítségével végigjárta a helyszíneket, s így tette fel a kérdéseit.

- Úgy tudom, egy német kultúraszervező iroda "regénytúrára" készül, melynek során végigjárják a Követés helyszíneit. Arról viszont nem tudok, hogy Magyarországon hasonló kezdeményezés született volna. Miért oly eltérő a regény hazai és ottani fogadtatása?

- Köztudott, hogy a világháborús múlttal, a náci korszakkal nem kis küzdelem árán, de ott szembenéztek és leszámoltak. Nálunk ez nem történt meg. Deklarációkban, emlékbeszédekben nincs hiány, az általános mentalitásban, főképp a fiatalság körében, mindmáig nem tisztázott a nácizmus oldalán való szégyenteljes részvétel. Az sem, hogy ez volt a kiindulópontja a Don-kanyarban bekövetkezett katasztrófának, valamint a holokausztban való tevőleges részvételnek. Németországban a hétköznapokat a tanúságtétel uralja. Nálunk itt maradt a múlt szennyező hordaléka. Úgy terjednek a téveszmékből születő rémeszmék, mint az AIDS-vírus.

- Mit tud a múlt megismerésének fontosságáról a német közönség, amit nem tud a magyar?

- Azt, hogy a demokratikus elvekkel és mentalitással nem fér össze a múlt meghamisítása. Őszinte szembenézés nélkül nincs ép jövő. A szélsőjobb ott öt százalék alatt van. Vezetőjét nem hívják a televízióba. Ha mégis nyilvánosságot kapnak, az összes demokratikus párt közösen tiltakozik. Megnyilvánulásaik nem figyelmet keltenek, hanem undort váltanak ki. A történelemben egyszer már megégettük a kezünket, mondják, többé nem kérünk a múlt szörnyű eszméiből. A CDU egyik képviselője kétértelmű kifejezése miatt repült a parlamenti frakcióból. Nálunk az ellenzék vezére benn tartja az edelényi polgármestert a frakciójában. A kereszténykonzervatív párt ott nemcsak egyértelműen elhatárolja magát a szélsőjobbtól, de élesen bírálja. Nem hagyja, hogy megtéveszszék a lakosságot.

- Az ön könyvét különösen időszerűnek érzem ma, a szélsőjobb előretörésekor. Sok tekintetben úgy látom, mintha az 1930-as években élnénk. Mit kellene a kelet-közép-európai országoknak eltanulniuk a nyugati demokráciáktól, hogy elejét vegyük a szélsőségek megerősödésének?

- A nyugati világban minden demokratikus párt számára az egyik politikai alap az antifasiszta konszenzus. Ez nagyrészt áthatja a lakosságot. Sokat tesznek azért, hogy a huszadik századi szörnyű terhek után lerakják az európai civilizáció új alapjait. Nálunk ebben is aggasztó a leszakadás. A társadalom elhárítja a múlttal való megtisztító szembenézést. Ilylyés Gyula 1943 őszén leírt szavaival: hírünk a világban rémisztő. Németországban az újságírók és a felolvasóestek közönsége kérdéseiből érezhető volt számomra az aggodalom, hogy vajon nem a világháború előtti eszméket felújító rendpárti világ következik-e nálunk. Valóban az a kérdés, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a lelkek lázban tartásával, az ország kettészakításával, a gátlástalan populizmussal - ami kiindulópontja volt a szélsőjobb mára a Fideszt is túllicitáló akcionizmusának - vajon nem a kapitalizmusnak a háború előtti korszakra emlékeztető változatát készíti-e elő. A nyugati jobboldali pártokkal ellentétben nálunk a vezér és pártja az atavisztikus időkben keresi az identifikációját. Ezzel szemben Angela Merkel kancellár aszszony kinyilvánította, hogy a huszadik század legszörnyűbb tette a második világháború kirobbantása volt, ez Németország szégyene, amire mindig emlékeztetni kell az újabb nemzedékeket. A rendszerváltás előtti években egy-egy nyugati utamról hazatérve mindig éreztem a két világ közti elszomorító különbséget. A demokrácia huszadik évében is ugyanezt érzem. Régen a rendszerek különbözősége, ma a nyugati civilizációról való leszakadás miatt.

- Egy író hangja nem hallatszik olyan messzire, mint a neofasiszta mozgalmak vezényszavai. Miben reménykedik? Eljut az üzenete azokhoz, akiknek ír? Visszafordítható-e az, ami nálunk és több szomszédos országban a humanizmus hiánya, az idegengyűlölet, a kisebbségek megbélyegzése és a zsidózás tekintetében elszabadult? Ha igen, akkor hogyan?

- Az író hangja sohasem hallatszott messzire. A magyar történelem közeli és távoli múltjában a jó és rossz változásokat egyaránt a nemzetközi környezet erőviszonyai határozták meg. Most azonban csak magunkra vagyunk utalva. Minden állampolgárra leselkedik a veszély, hogy egyeduralkodói szemvillanás alatt élő, a demokrácia alapjait jelentő nézet- és értékváltozatokat leparancsoló világ elé nézhetünk. Azokra is ez leselkedik, akik ennek nincsenek tudatában, akik a populista politikától megtévesztve hívei az eljövendő jobboldali-szélsőjobboldali érának. Számukra meglepő lehet a késői ébredés. Az, hogy az unió tagja vagyunk, meghatározza a demokratikus minimumot. De ezen át is lehet lépni. Nagy felelőssége van a jobboldali szellemi-politikai elitnek abban, merre megy az ország. Ideje volna ráébredniük a megnyíló új zsákutcákra. A még néma baloldalnak és a liberális politika még hiteles - nem a mai SZDSZ-ben lévő - vezetőinek pedig nem szabad késlekedniük abban, hogy a bizonytalan választókkal megértessék, mi várható, ha szabad utat kapnak az atavisztikus, ósdi erők, az antidemokratikus politika.

- A jelenkor égető kérdéseivel foglalkozik a most megjelent, Az Argoliszi-öböl című új regénye is, amelyben ugyancsak nyomozás folyik. Mit kutatnak az új regény alakjai?

- Az Argoliszi-öböl mottóját Nietzschétől választottam: "...az igazi tudás az iszonyatos valóba nyert betekintés". A regény szerelmi történet keretében mutatja a korszak új kelepcéit, és azt, miképpen néz velük szembe a filmrendező főalak. Ő azt az ezredfordulós művészt testesíti meg, aki vállalja a nietzschei "iszonyatossal" való szembenézést. Művészregény és korszakregény, a Kalligramnál jelent meg, s a német kiadó máris érdeklődik utána.