Furcsa módon senki nem kérte, hogy világítsa meg annak a nem mindennapi kijelentésének a hátterét, mely szerint az emberiség mérföldkőhöz érkezett: immár képes beleavatkozni az evolúció folyamatába.

- Hisz Istenben?

- Ha Istenen azt a képzetet érti, amelyet sok ezer évvel ezelőtt, a zsidó-keresztény vallás teremtett, abban határozottan nem hiszek. Másfelől viszont, a világmindenség, az idő és az energia keletkezése ma is misztérium számomra.

- Nem gondolja, hogy mégiscsak egy felsőbb hatalom művéről van szó?

- Az, hogy valamilyen felsőbb hatalom teremtette az univerzumot - na, és akkor őt ki teremtette? -, véleményem szerint ugyanannyira valószínűtlen, mint az az alternatíva, hogy a mindenség "csak úgy" keletkezett.

- Akkor, hát, itt állunk megfürödve az evolúció csúcsán, ma is megválaszolatlan kérdéseinkkel. Miért írja A fejlődés útjai, című művében mégis azt, hogy az ember elérkezett a fejlődésnek egy olyan fokára, hogy már maga is képes befolyásolni az evolúciót?

- Mert így van. Biológiailag és technológiailag megértünk rá. De nemcsak a biotechnológiáról, a génsebészetről van szó. Mostani fejlettségi állapotunk hatalmas lehetőségeket kínál, de óriási kockázatok is rejlenek benne. Sok mindent megtudtunk már az emberi tudat működéséről is, és pszichológusként állítom, hogy alighanem ez az ismeret a jövő kulcsa. Az emberiség sorsa a harmadik évezredben jórészt attól függ, hogy mennyire felelősségteljes és morális Ént fejlesztünk ki magunkban.

- Érzelem és morál ott, ahol eddig csupán a megfelelő alkalmazkodási képesség számított és a természet diktált?

- Ahhoz, hogy a jövőt mi diktáljuk, bizonyos dolgoknak meg kell változniuk. Az agy evolúcióját egykor az a felismerés gyorsította fel, hogy mindannyian különálló egyedek vagyunk, saját vágyakkal, egyéni sorssal. Csakhogy a felszabadult tudat mára elszabadult, és, követelőzni kezdett: Nagyobb vagyont! Több hatalmat! Szellemi egyeduralmat! Halált az ellenfelekre! Valahogy meg kell zabolázni, hiszen a társadalmi létezés bebizonyította, hogy miközben valóban individuumok vagyunk, nagyon is függünk másoktól és a környezetünktől, és felelősek vagyunk azért, hogy a világunk hogyan alakul. Meg kell találnunk a leghatékonyabb új magatartásformát a természetnek nevezett gigantikus erőtérben. Nem könynyű, hiszen a túlzott alázat nem kifizetődő, mert az életképesebb formák áldozataivá válhatunk, a gőg viszont másoknak árthat, esetleg a teljes földi életet elpusztítja.

- Nem illúzió azt hinni, hogy az ember képes valaha fölül emelkedni a saját érdekein, jólétén, és megszüntetni ártó tevékenységeit?

- Lehet, hogy illúzió. Az evolúció komplexebbé válást jelent, nem szükségszerűen "jobbulást". A komplexitás növekedésével nyilván nő a feszültség és a káosz is bennünk és körülöttünk, a háborúk erőszakosabbak és totálisabbak, a kizsákmányolás pedig még teljesebb és körmönfontabb. De, ahogy egyik barátom, Peter Drucker szokta mondani: ha előre akarjuk látni a jövőt, tegyünk azért, hogy úgy is alakuljon.

- Mi lehet az első lépés?

- Az illúzióktól mentes, önmagára, másokra és a környezetére is figyelő, határozott egyéniség felépítése, az életünk kontrollálása.

- Gazdasági krízis, gyűlölködés, harci zaj és szegénység közepette?

- A harmadik évezredben követendő társadalmi minta kialakításának mégis csak az egyén megerősítéséből, az egyéni tudat átalakításából kell kiindulnia. Ami aztán fokozatosan rányomja majd a bélyegét az élet egyéb területeire is. Lassan meg kell szabadulnunk azoktól a tulajdonságoktól, például a vadászszenvedélytől vagy "az ellenséges törzs" lemészárlásának vágyától, amelyeket az evolúció az ősi szükségleteknek megfelelően fejlesztett ki bennünk, de mára fölöslegessé váltak és a fejlődés gátját képezik. Meg kell tanulni a lehetőségekhez képest irányítani a tudatot. Csökkenteni az elégedetlenkedést, az élvezetfüggőséget, az öröklött káros hajlamok hatását, a stresszt, a gondolatok csapongását, mérsékelni az élősködők, például a reklámok és a média energiaelszívását.

- "Isteni" képességekkel és hatalommal akarja felruházni az embert?

- Dehogy, hiszen génjeink 94 százaléka megegyezik a majoméval, ami azt jelenti, hogy vigyázni kell, nagyon apró változásoknak óriási következményei lehetnek. Mindannyian az evolúció folyamatának részesei vagyunk, és önös érdekből cselekszünk. Nem a saját kedvünkért, hanem azért, hogy megőrizzük és újrateremtsük a génjeinkben kódolt információt. De az ártatlanság kora lejárt. Fajunk már túl nagy hatalomra tett szert ahhoz, hogy továbbra is csupán az ösztöneinket kövessük. A véletlenre nem bízhatjuk magunkat. Meg kell találnunk a tetteink következményeit enyhítő, értelmes és hathatós tervet magunk és a még fennmaradt élőlények védelmére.

- Sokan a Flow-t tekintik az ön főművének. Vagyis annak az áramlásérzésnek a felfedezését és bemutatását, amikor az ember annyira elmerül valamilyen tevékenységben, hogy megfeledkezik a kinti világról, és utólag megállapítja, hogy például munkája, szerelmeskedése, sport-, vagy művészi tevékenysége közben nagyon boldognak érezte magát. Hogyan lehet a flow-t az evolúció szolgálatába állítani?

- Akikben megvan a készség a flow élményre, azok a komplexebb tevékenységek közben olyan személyiségekké fejlődhetnek, hogy a korábban kaotikusnak tűnő hétköznapi eseményeket is képesek tartalmassá alakítani. Eközben nemcsak a saját életükben lelnek örömöt, az egész emberiség fejlődéséhez hozzájárulnak. Egy francia jezsuita pap, Pierre Teilhard de Chardin, akinek a gondolatai nagy hatással voltak az én evolúciós eszményeim kialakulására, azt mondta: "...kötelességünk, hogy meghaladjuk önmagunkat, még akkor is, ha képességeink határai nem is látszanak pontosan. Kollaboránsok vagyunk a teremtésben".

- És egy ilyen elképzelt, komplex személyiség milyen társadalmat képes építeni a harmadik évezredben?

- Olyat, amelyben egy-egy helyi feladat teljesítésére kis közösségek, én úgy hívom: evolúciós sejtek alakulhatnak, amelyekben sok lehetőség van az önként vállalt munkára, a szolidaritásra, a flow-tevékenységre. Egy idő után a sejtek kicserélhetik a megszerzett információkat nagyobb közösségük más sejtjeivel, és az elszigetelt sejtek laza szövetséget is köthetnek, amely már az egész társadalom javát szolgálhatja. A lényeg, hogy bizalom épüljön ki az emberekben a jövőt illetően. Érezzék, hogy részei mindennek, ami körülveszi őket, a levegőnek, a földnek, a víznek, a múltnak és a jövőnek. Ha ezek közül bármiben kárt okoznak, magukban tesznek kárt. De fontos, hogy ne tagadják meg egyediségüket sem. Ne másokat utánozzanak, ne elvárásoknak akarjanak megfelelni, gondolataik, érzéseik, cselekedeteik a saját tudásukban és tapasztalataikban gyökerezzenek, és feleljenek a tetteikért. Érezzék, hogy rajtuk áll, kik és mik, milyen minőségű emberek lesznek a jövőben. Ha túl tudnak jutni önző önmagukon, akkor rátértek a valódi evolúció útjára.

- A vallás és a tudomány összebékíthető valaha az evolúció kérdésében?

- Az élőlények az egysejtűtől az emberig tartó evolúciója mára szilárdan bizonyított tan, amelyet az egyház és a tudomány legjobbjai egyaránt elfogadnak. Attól, hogy valaki nem hiszi el már a bibliai teremtésmesét, még elfogadhatja Isten létezését. Azt persze nem tudjuk, van-e az evolúciónak végállomása. De abban egyetértenek a felvilágosult papok és tudósok, hogy mindannyian valami nagyobb egység részei vagyunk, és folyamatosan a komplexitás felé tartunk. Egykor az egyház és a tudomány még öszszetartozott, csak később vált szét, hogy két különböző fejlődési irányba haladjon. De ha szemléletet vált az emberiség, miért ne találkozhatnának újra?

- Irigylésre méltó személyiség ön. Hetvenöt évesen tele van jövőbe vetett hittel, és egy izgalmas utópiát vázolt fel az olvasóknak.

- Lehet, hogy ez valóban utópia, de ha nem hiszünk a változtatásban, nem vesszük kezünkbe a kormányt, és meg sem próbálunk tenni valamit, végképp elveszítjük a reményt arra, hogy az evolúció a mi elképzeléseink szerint alakuljon. Mintha egy repülőgépen ülnénk, amelynek a pilótafülkéjéből régen eltűntek már a pilóták, a gép pedig csak szeli a levegőeget. Megvárjuk a katasztrófát?