A közlemény legérdekesebb része természetesen az utolsó kitétel - igen, egy erdő adásvételében immár valóban komoly értékjelző szemponttá lett, hogy az új birtok egyáltalán megvédhető-e. Van mitől félni, csakugyan. Nem sok olyan területe van a hazai gazdaságnak, ahol hasonlóan nagy, a szó szoros értelmében iparszerű méreteket öltött volna a jogtalan kitermelés és értékesítés, mint az erdők környékén. Annyira szürke tartomány ez, hogy még a károkozás konkrét mértékéről sincs megnyugtató szakértői adat. Hogy sokmilliárdos tételről van szó, abban még egyetértenek az illetékesek, de míg például egy minapi energetikai célú felmérés szerint évente három-három és fél millió köbméter fa kerül le illegálisan az irtásokról, a szakhivatal becslése ennek harmadáról szól, megjegyezve: ha az említett mérték igaz lenne, 1996-tól számítva eltűnt volna a Pilis, a Börzsöny és a Vértes teljes erdőterülete. Erről azonban (még) nincs szó, ám a tendencia mégis aggasztó. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a falopás "mennyiségi" része Magyarországon már évek óta nem a szegény erdőjárók fűtését szolgálja, hanem a legális kitermelés határvizein kalózkodó, komoly felszereléssel és rendszerint valamiféle hivatalos háttérrel is rendelkező vállalkozások számláját terheli.

Erdőt ma nagy tételben az engedélyezett irtások környékén, vagy mondjuk az utak melletti fasortisztításokon lopnak. A képlet egyszerű: van papír X terület kitermelésére, mi azonban nagyobb tételben forgatjuk a fűrészt. Az így keletkező pluszról természetesen nem adunk számot, visszük is olcsóbban mázsánként kétezeré' tűzifának, vagy az értékesebbjét az ismerős asztalosnak a hivatalos ár feléért. Ha netán belefutna a kocsink a rendőri ellenőrzésbe, van papír meg menetlevél - ellenőrizzék, ha tudják, hogy ez az áru éppen melyik erdőfoltból való.

Nemrég lépett hatályba az új erdőtörvény, amely a mezőőri szolgálathoz hasonló védelmi szervezet létrehozását engedélyezi az erdőtulajdonosok számára. Az első kérdésünk természetesen az lehet, hogy eddig miért nem így volt, a másik pedig, hogy vajon mit is érhet ez a károkozók ellen. Valószínűleg nem sokat. A települések környékén ugyanis általában eddig is szinte köztudott volt, kitől lehet olcsóbban tűzifát venni, de e sorok írójának hivatásos erdész is ajánlgatott kéz alól fűrészárut. Hogy ez az egész ilyenné fajult, abban persze nagy szerepe volt annak, hogy a hatóságok szemében a falopás nem tartozott a szigorúan üldözött cselekmények közé. A hivatalos összegzés szerint ez elmúlt években felderített több ezer eset zöme szabálysértési eljárásban ért véget, ténylegesen letöltendő börtönbüntetés még milliós károkozás esetén sem járt a vétkesnek. Akkor hát miről beszélünk? - kesereg az erdőtulajdonos, és ötlete is van: legyen fele a gázár, majd nem lopják enynyire és ennyien az erdőt. Ez persze éppúgy illúzió, mint az, hogy egy szakszolgálat érdemben visszaszoríthatná ezt a szinte "társadalmiasult" bűncselekményt. Márpedig valamit tényleg tenni kéne, mert így előbb-utóbb mégiscsak a pesszimista becslés lesz igaz.