Horváth Csaba kormánybiztos lesz, hogy Demszkyt megörökölhesse

Fontos pozíciót kap a kormányfőtől napokon belül a főpolgármester-helyettesi mandátumát visszaadó Horváth Csaba. Lapunk információi szerint Budapestért felelős kormánybiztos lesz. Ezt többen Horváth főpolgármester-jelöltségének előkészítéseként értékelik.

Várhatóan már a héten kormánymegbízotti vagy kormánybiztosi feladatot kap Horváth Csaba, az MSZP leköszönő főpolgármester-helyettese - értesült több forrásból is a Népszabadság. Mint ismert, korábban az MSZP felmondottnak nevezte az SZDSZ-szel kötött fővárosi koalíciót, a két főpolgármester-helyettes (Horváth Csaba és Hagyó Miklós) november 20-ig adja át feladatait és mandátumát. Horváth Csaba azonban nem marad feladat nélkül, információink szerint Bajnai Gordon miniszterelnök a napokban a fővárosért felelős kormánybiztosnak nevezi ki.

A titulus megnevezése és technikai megvalósítása egyelőre nem végleges, a kormánybiztosok száma ugyanis törvényileg korlátozott: a lehetséges három pozíciót pedig már betöltötték (Veres János, Suchman Tamás és Antali Károly) - átszervezéssel próbálkoznak. Úgy tudjuk, Horváth felel majd a főváros és a kormány közötti koordinációért, egyúttal összekötő lesz Demszky Gábor főpolgármester és Bajnai Gordon miniszterelnök között. A hónap végén várható Bajnai- Demszky találkozón Horváth már új tisztségében lehet jelen.

Információnk szerint a kormányfő (és az MSZP vezetése) "cserébe" azt kérte, hogy Horváthot ne nevezzék meg idő előtt főpolgármester-jelöltnek, helyette inkább "csak" közgyűlési listavezetőként tartsák számon. A budapesti MSZP eredetileg még az idén, a kormányfőjelöltet állító decemberi kongresszus előtt meg kívánta volna nevezni főpolgármester-jelöltjét, ezt azonban végül kitolják jövő tavaszra. Erre kérte a fővárosiakat az MSZP operatív irányítását ellátó országos választási bizottság is. A szocialista vezérkar egyelőre nyitva szeretné hagyni a főpolgármester-jelölt kérdését. Vélhetően azért, mert a megfelelő jelöltet a tavaszi országgyűlési választások utáni erőviszonyokat ismerve szeretnék kiválasztani. Egyes forrásaink szerint az MSZP felső vezetői körében többen azt sem tartják kizártnak, hogy adott esetben egy külső, az SZDSZ-szel akár közös, szavazatmaximalizálásra képes jelöltet állítsanak.

Ami az MSZP fővárosi, önkormányzati listáját illeti: az első körös jelölések után Horváth Csaba kapta a legtöbb voksot - huszonhárom kerületből mindössze három volt, ahol nem őt jelölték első helyre. Mint írtuk, nem lesz viszont biztos befutó helyen a másik leköszönő főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós.

A politikus maga kérte a szimbolikus 25. helyet a névsorban, ami csak akkor jelent biztos mandátumot a következő fővárosi közgyűlésben, ha az MSZP a korábbi eredményeinél jobbat ér el a választásokon; eddig ugyanis 24 helynél nem szereztek többet. Hagyó önkéntes "hátrébb sorolását" a pártban többen előremenekülésnek tartják, illetve úgy ítélik meg - "belső nyomásra" cselekszik. Az MSZP által nemrég benyújtott törvényjavaslat (amely többek között a felügyelőbizottsági tagok csökkentését szorgalmazza) állítólagos célja többek közt "kigyomlálni a Hagyó-lekötelezetteket".

Az azonban biztos, hogy a budapesti párttanácsban Hagyó Miklósnak és a jelenlegi vezetésnek továbbra is erős a támogatottsága. Lapunk kérdésére a politikus nem kívánta kommentálni lépését. Megerősítette viszont abban a belső körben elküldött levélben foglaltakat, amely lapunk birtokába került. Ebben a képviselő többek között arról ír társainak, hogy bízik az MSZP jó szereplésében és hisz abban, hogy a párt legalább huszonöt helyet szerez majd jövő ősszel.

Összekötő lesz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.