Amiről Orbán álmodik: a Sláger és a Danubius kétharmadot kapott

A felnőtt népesség kétharmada legalább alkalmanként hallgatja a Danubius, illetve a Sláger Rádiót. Ennél is többen vannak azok (92 százalék), akik a múlt csütörtökig értesültek a két rádió végét jelentő és nagy vihart kiváltott Országos Rádió- és Televízió-testület-döntésről. Abban a válaszadók nagy része egyetértett, hogy szakmai helyett politikai és/vagy korrupciógyanús döntés született a kereskedelmi rádiók frekvencia-pályázatán.

A Medián november 5-én ezer fő telefonos megkérdezésével készült országos reprezentatív felmérése szerint tíz emberből hat felháborítónak tartja a két kereskedelmi rádió megszűnését, és a többség - az ORTT mellett - a kormányt és a két nagy pártot is felelőssé teszi a történtekért. Sokan értettek egyet azzal, hogy mindent meg kellene tenni a két kereskedelmi rádió megmaradásáért, valamint azzal, hogy az MSZP és a Fidesz a színfalak mögött megegyezett, hogy mindkettőnek legyen országos rádiója.

Összességében a két adó megszűnése mögött csak egy kisebbség tételez föl megalapozott szakmai döntést, tízből heten (pártállástól csaknem függetlenül) politikai alkut vagy korrupciót sejtenek a háttérben. (Forrás: Medián)

Rádiós pályázat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.