Orbán Viktor az európai parlamenti választás után jelentette ki: "centrális pártrendszer" jött létre Magyarországon. Ha a Fidesz nem rendelkezne kétszer-háromszor annyi szavazóval, mint az MSZP, s ez nem volna így már három éve, akkor a legnagyobb ellenzéki párt elnökét egyszerűen kinevetnék, ha olyan pártrendszert vizionálna, amelyet egyetlen kormányképes erő ural. Egy pártvezértől mi egyebet várhatnánk, mint hogy a számára kedvező helyzetet helyesnek, jónak, kívánatosnak tüntesse fel - különösen annak tudatában, hogy szavazói egy része jobbra nézeget. A Jobbik és a Fidesz között hezitáló szavazókat hatalmi típusú érveléssel kívánja meggyőzni a Fidesz elnöke. A Fidesz-Jobbik relációban ez az, ami működhet, más tekintetben fennmaradt a kettős beszéd, a balanszírozás. Az újabb miniszterelnökségre készülő európai néppárti alelnök keményen elítéli a szélsőséges riválist, de például a személyi döntésekre amúgy igen tág teret hagyó Fidesz-alapszabályban nem talál passzust, melynek alapján legalább vizsgálni lehetne például egy Molnár Oszkár párttagságát, s az edelényiek önkéntes szimpátiájától övezett polgármester kijelentéseiről Navracsics Tibornak nem volt "különösebb véleménye". A Fidesz a szélsőjobboldal szavazataira tart igényt, esze ágában sincs a Jobbikkal (vagy bárki mással) megosztani a nagy nehezen visszaszerzett kormányzati hatalmat. Ezzel a törekvéssel most éppen összevág, hogy teljesíti a kötelező feladatot: hivatalosan elítéli a Jobbikot. Más tekintetben viszont igyekszik kiszolgálni a Jobbik politikájára fogékony szavazókat. E tőről fakad jó néhány európai (és nem csak jobboldali) politikus erőteljes bevándorlásellenessége, "rendpártisága" is, tehát nem egyszerűen a turáni átok sújtja a magyar politikai életet. A probléma ennél nagyobb, összetettebb, más kérdés, hogy ettől még lehetne próbálkozni a megoldással.

Mindez arra is rámutat, hogy bizonyos értelemben valóban a Jobbik a Fidesz fő ellenfele, egyszerűen azért, mert minden más széthullóban vagy formálódóban van. A Jobbik viszont 2007 óta konjunktúrát élvez, s főként a Fidesztől (bár nem csak onnan) tud újabb támogatókat szerezni. Ennek érdekében a Jobbik keményen támadja a Fideszt, amelyet a maga részéről kiírt a "nemzeti" pártok listájáról (nem is maradt ott más, csak a Jobbik). Viszont a Fidesz egy lehengerlően egyszerű érvvel fordulhat azok felé, akik tartanak a Fidesz és a Jobbik által együtt birtokolt kétharmados többségtől. Orbán Viktor azt mondhatja: adjátok kizárólag nekem és pártomnak ezt a többséget - erről szól a "centrális pártrendszer" kategóriája. Nehezen feledhető tény ugyanis, hogy ma a magyar választók legtöbbje változást akar, vagyis az MSZP-korszak végét. E változás hordozója vagy az MSZP-t kitartóan opponáló Fidesz lehet, vagy az egész politikai elitet brutális szóhasználattal elítélő Jobbik. Orbánnak a változást akaró választók ingatagabb részét tehát arról kell meggyőznie, hogy mivel 2010-ben a kormányzás a tét, kormányozni pedig csak a Fidesz képes, ezért rá érdemes szavazni.

A túloldal - a másik túloldal - viszonyai egyelőre nehezen értelmezhetők. Az MSZP elnöke racionális módon meghirdette a maga "egy a zászló" stratégiáját, ám egyelőre kétséges, hogy az MSZP olyan állapotba kerül-e a kampány idejére, hogy össze tudja gyűjteni az egykori MSZP-SZDSZ-blokk voksainak döntő többségét. Lehet, hogy ez bekövetkezik, ily módon az is elképzelhető, hogy az MSZP meghatározó szereplője marad a magyar politikai életnek. Azonban az sem zárható ki, hogy a baloldali-liberális oldalon több párt jön létre, amelyek között az MSZP nem lesz kiemelkedően erős. A lengyel példa azt mutatja: nem eleve elrendelt, hogy van baloldali váltópárt. Ha képesek azt létrehozni azok, akik ilyet akarnak, akkor lesz, ha nem, akkor az érintett választók más logika mentén is elrendeződhetnek, vagy tartósan passzivitásba vonulhatnak.

Szinte mindenki biztosra veszi, hogy a Fidesz megnyeri a következő választást. Sokkal inkább megoszlanak a vélemények arról, meddig tarthat ki a Fidesz hatalma. Az egypárti, pláne kétharmados többség birtokában végzett kormányzás óriási terhet jelent: összetéveszthetetlenül és kimagyarázhatatlanul a kormánypárté a felelősség minden hibáért. A Fidesz kudarcát a Jobbik további megerősödése követheti, s elméletileg a baloldali-liberális oldalon is kialakulhat vonzó, életképes alternatíva. Már csak az a kérdés, kudarcot vall-e a Fidesz?

A kormányzásra készülő legnagyobb ellenzéki párt eddig nem tett közzé választási programot. Ám 2007-es alapprogramjából, továbbá első számú vezetőjének nyilatkozataiból számos következtetés levonható, még ha a részletek hagynak is maguk után kérdéseket. A hosszú távú terv világos: egymillió munkahely létrehozása tíz év alatt - pontosabban ilyenkor a Fideszben valószínűleg a létrejövő és megszűnő munkahelyek különbözetére gondolnak. Ez többé-kevésbé azt jelentené, hogy a társadalombiztosítási rendszerekre nehezedő nyomás megszűnne, ettől kezdve valóban mód volna a radikális adócsökkentési tervek megvalósítására. A cél tehát adekvát, ahogyan abban is van logika, hogy Orbán Viktor a mezőgazdaságot nevezte meg az egyik fő munkahelyteremtő ágazatnak: a csúcstechnológiával dolgozó iparágak munkaerőigénye csekély, emellett a hazai foglalkoztatási mutatók fő oka, hogy az alacsony iskolai végzettségű lakosság munkaerő-piaci helyzete katasztrofális. Egy részük számára tényleg kiutat kínálhat a mezőgazdaság.

Tíz év hosszú idő. Viszont Orbán Viktor egy szeptemberi interjúban "kisebbfajta csodát" vetített előre már a kormányzása induló szakaszára: azonnali adócsökkentést, megnyíló falusi iskolákat, újranyitott kórházakat, emelkedő családtámogatásokat, valamint a három évre szóló gyes viszszaállítását és az ingatlanadó eltörlését. Mindez az állami kiadások növekedését, vele párhuzamosan a bevételek csökkenését jelentené, amire fedezetet kell találni. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy még Veres János szerint is reális esély nyílik majd arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap magasabb deficitet "engedélyezzen" az új kormánynak a most tervezettnél, éppen a Bajnai-kormány teljesítménye nyomán, s persze abban az esetben, ha az új kabinet meg tudja mondani, mire kívánja használni az így keletkezett mozgásteret. Ha ez valóban így van, azzal átmenetileg tovább nőhet az államadósság, ám az Orbán-kormány sikeresen túljuthat a kritikusnak ígérkező első hónapokon, miközben egy-egy ígéret esetleges visszavonását az előző kormány botrányainak kiteregetésével, a szlovák kormánnyal folytatott retorikai csatározással vagy a közműcégek nemzeti tulajdonba vételével ellensúlyozhatja. Ezt követően már csakis a Fidesz-kormány ügyességén és professzionalizmusán múlik, hogy a maga javára fordítja-e a sokak által prognosztizált gazdasági növekedést 2011-től kezdve.

Ez persze csak az egyik lehetséges forgatókönyv a Fidesz kormányzására. Megvalósulása esetén alkotmányos bűvészkedés nélkül is a Fidesz ölébe hullhat a 2014-es győzelem, hacsak nem jön létre versenyképes ellenzéki formáció. Bár a fontos részletek valószínűleg nemcsak titkosak, hanem kidolgozatlanok is a Fidesz háza táján, egyvalami azért nagy biztonsággal kijelenthető: Orbán Viktor sokkal inkább felkészült a kormányzásra, mint ellenfelei az ellenzékiségre.

A szerző politológus, a Vision Politics vezető elemzője