Molnár Oszkár függetlenként is indulna

Egyhangúlag Molnár Oszkárt ajánlotta a Fidesz-KDNP 2010-es egyéni képviselőjelöltjének az edelényi, a rudabányai és a hangácsi Fidesz-csoport. Ennek ellenére lapunkat fideszesek arról tájékoztatták, kevés az esély rá, hogy ismét ő lesz a körzet egyéni jelöltje. A helyi szervezetek ajánlását ugyanis a Fidesz országos választmánya megváltoztathatja, Orbán Viktor akár vétót is emelhet.

Molnár Oszkár azzal verte ki a biztosítékot, hogy pár hete a "zsidó nagytőkéről" értekezett. A helyi tévének azt mondta: "szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket, és én előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot, főleg Magyarországot". Azt is mondta: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak magzatuknak.

A Fidesz semmilyen retorziót sem alkalmazott Molnárral szemben, aki biztosra vette, hogy ő lesz az edelényi képviselőjelölt 2010-ben is. Orbán Viktor úgy nyilatkozott: "sokan gondolják, hogy a Fideszben úgy lehet jelöltnek lenni, hogy eljönnek Felcsútra, és megállapodnak velem erről. Ebben van némi igazság, de sajnos nem ez a teljes igazság. Ez egy demokratikus párt. Képviselőjelöltté úgy lehet válni, hogy a választókerületben élő fideszeseknek kell támogatniuk a jelöltet. Ha ez a támogatás megvan, akkor következem csak én".

Molnár még nem járt meghallgatáson Felcsúton. Úgy tudjuk, több fideszes honatya is elfogadhatatlannak tartja a polgármester megnyilatkozásait. Az egyik befolyásos képviselő közölte: "én nem leszek olyan frakció tagja, amelyikben Molnár Oszkár is helyet kap. Lehet választani".

- Ha az edelényi alapszervezet döntésével szemben nem engem jelöl a Fidesz egyéni képviselőnek, az azt jelenti, hogy nemkívánatos személy vagyok a párt számára. Akkor a 2010-es parlamenti választáson független képviselőjelölt leszek. És párton kívüliként indulok az önkormányzati választásokon az edelényi polgármesterségért is - nyilatkozta lapunknak Molnár Oszkár, aki kizárta, hogy ez esetben szövetkezne a Jobbikkal.

És egy másik "problémás" személy: Esztergomban a helyi szervezetek Meggyes Tamás polgármestert ajánlják egyéni képviselőjelöltnek, de a választókerületi tanács még nem hozott döntést, és információink szerint a polgármester még nem járt a felcsúti Vályogházban sem. Munkatársunknak az egyik vezető fideszes politikus azt mondta, lát esélyt rá, hogy Meggyes lesz az esztergomi körzet képviselőjelöltje, "a városi botrányok" ellenére is. (Cs. I.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.