Hunvald a pénzénél marad

Nem vonja meg a VII. kerület az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György járandóságát; az erre vonatkozó fideszes javaslat nem kapott többséget a képviselő-testület tegnapi ülésén. Elutasították azt a Fidesz-indítványt is, hogy a testület szólítsa lemondásra a polgármestert. Nem kapott többséget Gergely József (MSZP) javaslata sem, amely szerint a képviselőknek az ellentmondásos jogi helyzet miatt nincs lehetőségük dönteni Hunvald 300 ezer forintos fizetésének megvonásáról.

Az alpolgármester korábban azt mondta: nem egyértelmű a jogi helyzet, ezért a képviselők nem jogosultak megvonni a polgármester illetményét. Lamperth Mónika MSZP-elnökhelyettes és az igazságügyi tárca szerint a VII. kerületi szocialisták jogértemezése téves. A volt önkormányzati miniszter szerint a jogszabályok és az emberek igazságérzete is azt támasztja alá, hogy nem jár fizetés Hunvaldnak. (S. G.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.