Nem hősködni akartunk, egyszerűen úgy éreztük, hogy bűnt követünk el, ha nem cselekszünk, ha nem veszünk részt a forradalomban - mondja Lucza Béla, aki a Corvin közben harcolt. A most 73 éves férfit 1956 novemberében egy szovjet katona a falhoz állította, és három lövéssel ki akarta végezni. Lucza Béla a csodával határos módon túlélte a lövéseket, megvakult ugyan, de felépült.

Ma is tisztán emlékszik a történtekre. Azt mondja, hogy akkor lett belőle forradalmár, amikor a rádió épületénél meglátta az első holttestet. November 6-án a Napfény utca sarkán lévő épület földszinti lakásából védekezett, de miután a lőszere elfogyott, a szovjet katonák rátörtek a lakásra. Megverték, majd a falhoz állították.

- Amikor magamhoz tértem, azt hittem, hogy ez már a másvilág. Pontosan tudtam, hogy fejbe lőttek, nem hittem, hogy túléltem - meséli.

Hat hetet töltött kórházban, majd egy évet a vakok intézetében. Innen azonban mennie kellett, mert nyomára akadt az ÁVO. Egy ideig egy szenespincében lakott, a környéken élők adtak neki enni. Majd munkát kapott, lakatossegéd lett. Súlyos sérülései ellenére később sem sikerült leszázalékoltatnia magát, végig kellett dolgoznia az életét, volt kefekötő és telefonközpontos is. A munka mellett tanult is: vakon tette le az érettségit, és felvételizett a jogi egyetemre is, de '56-os múltja miatt nem vették fel. Most is Budapesten él egy tizenöt emeletes toronyházban. 2002-ben Nagy Imre Érdemrendet kapott hősiességéért.

Lucza Béla ma - a forradalom leverésének 53. évfordulóján - a Hősök terén emlékezik többek közt Sólyom László köztársasági elnök társaságában. Bármilyen meglepő, nemcsak kivégzett harcostársaiért gyújt gyertyát, hanem azokért a szovjet katonákért is, akik ellen harcolt. Sőt, azért a férfiért is, aki ki akarta végezni. Az arcára ma is emlékszik. - A megbékélés híve vagyok, nincs értelme gyűlölködni - mondja. Aztán hozzáteszi: csak amiatt szomorú, mert úgy érzi, hogy nem sok valósult meg abból, amiért annak idején harcoltak. - Egy szabadabb és igazságosabb világot szerettünk volna, ez sajnos még nem teljesen az - teszi hozzá.

Ami az elmúlt évek október huszonharmadikáit illeti, Lucza Béla szerint felháborító, ami emlékezés helyett az utcákon zajlott. Szerinte nem értették meg a forradalmat azok, akik randalírozásra használták föl az évfordulót.

A vakon és betegen végigélt évek ellenére azt mondja, hogy nem bánt meg semmit abból, amit 1956-ban tett. - Büszke vagyok arra, hogy részt vettem a harcokban, megtenném újra, ugyanúgy. Talán csak azt a fürdőszobát hagynám el egy kicsivel előbb, ahol rám találtak az orosz katonák - teszi hozzá.