Kiért szurkolnak, kiért tüntetnek?

A Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének alelnöke, Boros Bánk Levente politológus, a miskolci egyetemen tanít, állásfoglalásait illetően pedig igen barátságtalan a jelenlegi kormányzathoz.

A Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének alelnöke, Boros Bánk Levente szakmáját tekintve politológus, aki a miskolci egyetemen tanít, állásfoglalásait illetően pedig igen barátságtalan a jelenlegi kormányzathoz. Politológusként és a szurkolók vezetőjeként is. A Ferencváros NB I-ből való kizárása ellen például a következő érveléssel kezdte hivatalos tiltakozását:

"Ma Magyarországon hazugságokra építve országgyűlési választást lehet nyerni - mindenfajta következmény nélkül. Sőt, cinikus módon, többek között a rendőrséget politikai eszközként felhasználva el lehet hallgattatni azokat, akik szóvá merik tenni, hogy ez a rendszer nem működhet így tovább.

A cenzúra visszatért. Nem is egy, hanem legalább két változatban.

Van, ahol gumilövedék, vipera vagy a nyers erőszak formájában. Azonban van, ahol egy sokkal veszélyesebb módon jelenik meg: az emberek agyában. Ez utóbbit hívjuk öncenzúrának...

Boros Bánk Levente
Boros Bánk Levente, a Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének alelnöke

...Ahogy Rákosi - Sztálin legjobb tanítványaként - sokkal keményebb diktatúrát alakított ki, mint mestere, az FTC vezetése el nem várt kötelességének érezte, hogy magától adaptálja az MLSZ - meggyőződésem szerint - alkotmányellenes rendszabályait és rákényszerítse saját (!) szurkolóira. Ez a rendszerváltás nélküli rendszer logikája.

Tovább nem hátrálhatunk.

Gyáva népnek nincs hazája."

A 2006-os tévéostrom másnapján az InfoRádiónak Boros Bánk így nyilatkozott:

"Nem lenne szabad egybemosni a szurkolókat a tegnapi tüntetéssel. Mindenki magánszemélyként vett részt, ha voltak is ott szurkolók, nem hiszem, hogy szurkolói minőségükben voltak ott."

Arra a kérdésre, hogy a tüntetők között látott-e szurkolókat, a szövetség alelnöke - aki megjegyezte, hogy politológusként hivatalból követi az eseményeket - elmondta, hogy találkozott ismerősökkel a Kossuth téren, illetve a Szabadság téren. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy ezek az emberek ott voltak-e a hangadók között, mert a tömeg szélén állt, és hatalmas kavalkád, illetve füst volt ott, ahol az események zajlottak.

"A szurkolóknak is lehet politikai véleményük. Ha ezt így fejezték ki, mert más eszköz nem állt rendelkezésükre, akkor ezt is tudomásul kell venni" - jegyezte meg Boros Bánk Levente a rádiónak adott nyilatkozatában. Kiemelte: ha szurkolók voltak, ha nem, ez politikai esemény volt.

A szurkolói szövetség alelnöke szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha most elkezdenek bűnbakot keresni, és megint a fociszurkolókat találják meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.