"Magácska szúrósan néz rám", közli magabiztosan a velem szemközt ülő férfi, pedig épp ő az, aki fürkészi az arcomat már vagy jó két perce. Mikor válaszolok, ömleni kezd belőle a szó. Meglehet, nem kellett volna reagálnom. Talán mindenki jobban járt volna.

A férfi vehemensen mondja a magáét, a szokásos lózungokat veszi sorra, persze, igen, az emberek nem beszélgetnek egymással, meglepődnek, ha idegenek szólítják meg őket, érdektelenek satöbbi. Naná.

A lótenyésztő - mert mint később kiderül, ez a szakmája - egy hirtelen kanyarral az ország helyzetére tér át, a gazdasági válságra, majd egy hasonlóan éles váltással az irodalomra, arról beszél például, hogy Szabó Dezsőt véresszájú nacionalistának titulálják, pedig hát ő csak könnyeden, játékosan fogalmazta meg mondanivalóját, és csak olvassa el az Elsodort falut, az ám a regény. Aztán Spiró György jön, akit itthon persze magasztalnak, miközben meg külföldön nemzetellenes cikkeket publikál, "kisasszony, árulja el nekem, hogyan taníthat egy ťilyenŤ elit a bölcsészkaron harminc éve?"

És aztán jön a hatalmas titok is: ez az egész irodalmi klikk egy zárt kör, csak kevesen kerülhetnek be, Nádas Péter és Esterházy Péter is csak azért jöhet szóba, mert ÁVO-sok leszármazottjai, mint az tudvalévő. Előbbi szülei például Rákosival vacsorázgattak, miközben az Andrássy út 60.-ban éppen veséket vertek le a pribékek.

Különben is: "itt mindenki ávós, tetszik érteni, kérem?"

Tűröm, egy ideig szinte rezzenéstelenül, aztán mégis elég. Közbevágok, csak hogy lássunk tisztán: és ahhoz mit szól a Lótenyésztő Úr, hogy Faludy Györgyöt cionistának és magyarellenesnek nevezte valami retardált Békéscsabán?

Mit szólna? "Hiszen Faludy tényleg cionista, kisasszony, mit csodálkozik ezen? És igen: kimondom azt is, hogy zsidó. Miért ne lehetne ezt kimondani? Én nem zsidózok kérem, csak kimondom az igazságot. Meg azt is, hogy cigány. De az még nem cigányozás. Viszont büszkén vállalom, hogy én magyar vagyok."

Közvetlenül a hangsúlyos magyar után újabb útitárs, egy nyugdíjaskorú férfi küzdi be magát a társalgásba. "Látom, jó helyre ültem le, értik ám maguk, mi folyik itt, ebben az országban." Kezembe nyom egy szórólapot, rajta Bajnairól, Gyurcsányról és egyéb aktuális, hovatovább: égető problémákról szóló versike, hogyaszondja: "helyetted majd lesz itt ember / Izraelből, mint a tenger. / Nem kell nektek szaporodni, / azok fognak sokasodni."

Ránézek, mosolyog.

Aztán ők már jól eltársalognak egymással, szemmel láthatóan egyetértenek a világ folyásában, szóba kerül még egy Pozsonyi Ádám nevű ember is, aki a Demokratában könyvmegsemmisítésre hív föl, és hogy mennyire igaza van ennek a punkzenész Pozsonyinak, és az egészben van valami egészen groteszk, valami egészen furcsa, ahogy a két férfi formálja a szót, azt, hogy punk, kérdem, tudják-e, mit is jelent ez, de erre már nem válaszolnak.

Megérkeztem, leszállok. Ők tovább utaznak. A lépcsőn veszem észre, hogy a szórólap a kezemben maradt. A nyugdíjaskorú férfi utánam szól: "add tovább, szamár!"