Kővel dobáltak rendőröket Mezőzomboron

Többen megpróbálták megakadályozni a szerencsi rendőrkapitányság járőreinek jogszerű intézkedését a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőzomboron - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a részletek kapcsán elmondta: a járőrök Mezőzomboron intézkedtek egy férfival szemben, aki a bíróság által meghatározott időpontban nem kezdte meg jogerősen kiszabott börtönbüntetésének letöltését. A férfit a kezdeti ellenállása után a járőrök a rendőrautóhoz kísérték, csakhogy eközben egy kisebb, körülbelül húsz emberből álló csoport vette őket körül.

Az egyre hangosabb verbális agresszió mellett többen fenyegetően léptek fel. A rendőrök felszólították őket, hogy ne akadályozzák a hatósági intézkedést. A már autóba ültetett férfi édesanyja ekkor egy marék követ dobott a rendőrök felé, majd egy méretesebb kővel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy betöri az autó szélvédőjét - ismertette a helyettes szóvivő.

Hozzátette: mindezzel egy időben egy 29 éves férfi beült a rendőrautóba, mondván, ha viszik az ismerősét, akkor vigyék el őt is. A felszólítás ellenére sem szállt ki a kocsiból, így a rendőrök kénytelenek voltak kirángatni őt a kocsiból.

A hatóság munkájának effajta akadályozása bűncselekmény, és alapesetben 2 évig, súlyosabb esetekben akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A szerencsi rendőrkapitányság vezetője az esettel kapcsolatban hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete és a hatóság eljárásának megzavarása vétsége miatt tett feljelentést a nyomozó ügyészségen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.