Majtényi: 'Ez nem kapituláció'

Lemondásának okairól nyilatkozott lapunknak tegnap Majtényi László a Nemzeti Média Kerekasztal közszolgálatiságról szóló budapesti tanácskozásán.

- Mikor döntötte el, hogy lemond?

- Az ORTT szerdai döntése után nem volt kérdés számomra, hogy ezt kell tennem. Noha a munka rendkívül érdekes volt számomra, akadtak problémáim. Sokszor éreztem úgy, hogy a közeg miatt az átlagosnál sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennem.

- Búcsúközleménye szerint a pártpolitikát nem sikerült az ön által elképzelt mértékben távol tartani az ORTT-től. Ez mit jelent konkrétan?

- Nem sikerült távol tartani a politikát a testülettől és a testületet a politikától, maradjunk ennyiben. Egyébként szó nincs róla, hogy a munkámat sikertelennek érezném, hiszen komoly eredmények születtek az elnökségem másfél éve alatt. Alkotmányos jogokat érvényesítő alapjogi döntések sora született, és más eredményekről is beszélhetünk. A rossz médiatörvény-tervezet például nem tudott áttörni a társadalmi ellenálláson...

- Ez az ön fellépésének az eredménye vagy az ORTT-é?

- Én ezt a testület sikerének tartom. Sokat köszönhetek az ott dolgozó köztisztviselőknek; egyetlen embert sem hoztam magammal kívülről.

- Önre ombudsmani idejéből harcos személyiségként emlékszünk. Most miért döntött úgy, hogy nem küzd tovább az ORTT élén a programja megvalósításáért?

- Ez nem valamiféle kapituláció a részemről, nem is így élem meg. A lemondásomat sem azonnal, hanem november 30-i hatállyal adtam be. Addig elvégzem a feladataimat.

- Kinek üzent a döntésével? Meghallják a "címzettek"?

- Elsősorban a közszolgáknak szól az üzenet. Nem haszontalan, ha az ember megmutatja, hogy a közösség szolgálata nem a személyes érdekek érvényesítéséről szól. Hihetetlenül kíváncsi vagyok, hogy az ORTT mostani testülete a még számára hátralévő időben hogyan fog tovább működni.

- Most, hogy szabadabban beszélhet, másként minősítené a kereskedelmi rádiós pályázat körül történteket, mint tette eddigi nyilatkozataiban?

- Ezt most egyáltalán nem akarom minősíteni.

- Sólyom László államfő hogyan fogadta a bejelentést?

- Nem tartom kizártnak, hogy erről ő maga is mond valamit, nem szeretném az ő reakcióját helyette elmondani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.