Rác fürdő: hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a BRFK a Rác fürdő-beruházás miatt. A vizsgálatok 300 milliós hűtlen kezelést sejtetnek.

Az öt éve húzódú fürdőberuházás körül évek óta politikai állóháborút vív egymással Budapest vezetése és a közgyűlés Fidesz-frakciója. Utóbbiak szerint a városvezetés indokolatlanul vont be projektcéget.

A 2003-ban hárommillió forintos alaptőkével létrehozott projetkcég, a Rác Nosztalgia Kft. negyedrészben a főváros tulajdonában lévő Budapest Gyórgyfürdői és Hévízei Zrt.-é, 75 százalékban pedig jogi és magánszemélyeké. György István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese nemrég azt mondta: pártja lopást és jelentős vagyonvesztést sejt a felújítás hátterében. Somlyódy Csaba, a közgyűlés gazdasági bizottságának MSZP-s elnöke ezt alaptalannak minősítette. A fővárosnak azért volt szüksége a projektcégre, mert nem volt pénze a beruházásra, hitelt pedig nem tudott volna felvenni.

Az ellenzék ezt vitatja. Emlékeztetnek rá, hogy a projekt 75 százalékára a fővárosnak nincs már ráhatása. Ugyanakkor az ellenzéki képviselők szerint a fürdőtársaság indokolatlanul mondott le ellentételezés nélkül például a vízhasználati jogról, amely így ingyen került a projektcéghez. A fidesz a legfőbb ügyész elé tárta aggályait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.