Megfenyegették, visszalépett a főigazgató-jelölt

Ha a Fővárosi Közgyűlés ma rábólint, hamarosan három régi-új ember irányíthatja a Nyírő Gyula, a Bajcsy-Zsilinszky, illetve az Egyesített Szent István-Szent László kórházat. A megüresedő posztokra, noha kilencen pályáztak, a döntést előkészítő szakbizottság régi-ismert neveket ajánl - tudtuk meg.

Két intézményben - az Egyesített Szent István-Szent László, valamint a Nyírő Gyula Kórházban - a jelenlegi vezetők, Radnai Zoltán, illetve Vadnai Marianna főigazgatók juthatnak határozatlan időre szóló megbízáshoz. Radnai Zoltán mellett szól egyebek mellett az is, hogy két éve sikeresen vezényelte le a két nagy kórház összevonását, és adósságmentes az egészségügyi intézmény.

Vadnai Marianna főigazgatói posztjának támogatása szakértők véleménye szerint vitathatóbb: nincs menedzseri végzettsége, noha ez ezúttal is pályázati feltétel volt. Ellene szól továbbá az is, hogy már nyugdíjaskorú. Szolnoki Andrea, a fővárosi közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke azonban azzal vette védelmébe Vadnai Mariannát, hogy többéves kórházvezetői gyakorlata van -, míg a másik három aspiráns (Fendler Judit, Vincze Sándor, valamint Pál Miklós) híján van e tapasztalatnak -, és adósságmentes a vezetése alatt működő intézmény.

A 66 éves Papp László nyugdíjazása miatt a Bajcsy-Zsilinszky Kórház megüresedő főigazgatói székére hárman is pályáztak. Így a jelenlegi megbízott főigazgató, Kálmán Sándor József, Trombitás Zoltán, volt fideszes országgyűlési képviselő, aki jelenleg egyébként a budapesti Szent Ferenc kórház főigazgatója, valamint Vályi-Nagy István, az egykori Országos Gyógyintézeti Központ - Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter által - felmentett főigazgatója. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház élére mindazonáltal a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága Trombitás Zoltánt és Vályi-Nagy Istvánt is esélyesnek ítélte.

Vályi-Nagy István azonban kedden visszavonta pályázatát. Döntését az ellene indult sajtóhadjárattal indokolta, valamint azzal, hogy őt és családját is megfenyegették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.