Kisebb állomások a 4-es metrónál

Bár még csak az előkészítésnél tart a 4-es metró második (a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti) szakasza, a főváros máris lefaragna a beruházásból. A főpolgármesteri kabinet korábban döntött arról, hogy - takarékossági okokból - két megállót, a Dózsa György útit és a Róna utcait utólag építené meg. A most elkészült városházi szakmai összefoglaló szerint "ez ugyan műszakilag és pénzügyileg megtakarítást jelent", de ez akkora módosítás a tervekhez képest, hogy hiába is adta meg a hatóság e szakaszra korábban a vasúthatósági engedélyt, azt újból be kellene szerezni.

Az újraengedélyeztetés legalább egy évig tartana, ráadásul az időközben hatályba lépett, a mainál szigorúbb - például tűzvédelmi - előírásoknak is meg kellene felelni, nem beszélve az "eljárásba bevonandó civil szervezetek igényeinek kockázatáról". A fővárosi szakértői anyag szerint a Keleti és a Bosnyák tér közötti metrószakasz műszakilag csak úgy módosítható, hogy ne kelljen a terveket újraengedélyeztetni, és a változásokat november közepéig benyújthassák a közlekedési hatóságnak. Ez azt jelenti, hogy mégsem hagynák el a két megállót, hanem az érintett szakasz mind a négy állomását az eredetihez képest kisebbre építenék. A módosított, második metrószakasz 2014 végére készülhet el. Feltéve, hogy a közbeszerzési eljárásokat 2010 januárjáig elindítják, teljesen lezárják a nemrégiben ideiglenesen felújított Thököly utat, és mind a négy állomást egyszerre kezdik megépíteni. A 4-es metró érintett szakasza a teljes felszínrendezéssel együtt így 167 milliárd forintba kerülne (áfa nélkül), ebből 280 millió euró (durván 75 milliárd forint) plusztámogatást kérne Budapest az EU kohéziós alapjából. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.