Parázs vita az MSZP-ben a kettős állampolgárságról

Parázs vita zajlott az MSZP országos elnökségének tegnapi ülésén a kettős állampolgárság ügyében - értesült lapunk.

Mesterházy Attila frakcióvezető adott tájékoztatást a fideszes javaslatról és benyújtásának körülményeiről. Elmondta, hogy az ellenzékiekkel korábban érdemi tárgyalások folytak, amelyek abbamaradtak, a Fidesz beadványa ezért meglepetést okozott. Az elnökség több tagja szerint csapdahelyzetbe kerültek a szocialisták: ha a jobboldal valóban meg akarna egyezni a kérdésben, úgy "nem most és nem így" nyújtják be indítványukat.

A Fidesz-KDNP törvényjavaslata a határon túli magyaroknak a mainál könnyebben adná meg a magyar állampolgárságot. Eltörölnék azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell laknia. Semjén Zsolt KDNP-elnök elképzelhetőnek tartaná, hogy egyelőre a délvidéki magyaroknak adják meg a lehetőséget. Juhász Ferenc MSZP-s elnökségi tag közölte: "a parlamenti folyosón az a többségi vélemény alakult ki, hogy ez továbbgondolásra alkalmas papír".

Az elnökségben érdemben nem foglaltak állást. A szocialisták nyitottak a tárgyalásra, de "megfontoltan" akarnak dönteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.