Nem Magyarországról beszélt Soros György, de ha úgy tett volna, akkor talán nem csak a pénzpiaci szereplőkre utalna. Hiszen a társadalom szűkebb és szélesebb csoportjaira általánosan jellemző, hogy vágyak és illúziók bódulatában, érzelmeik rabjaként hoznak döntéseket, amelyeknek sokszor kevés közük van a valósághoz. A valóságnak ugyan lehet akár több olvasata is, mi valahogy mégis szeretjük az érzelmeset betűzgetni.

Mert igaz az, hogy Sukoró úgy szép, ahogy van, van nád, vannak csónakok, de susogna a nád és ringatózna a csónak akkor is, ha kaszinó épülne a tóparton, s adott esetben munkahelyek jönnének létre. Vagy ez így túl racionális? Mi lenne, ha egyszer a helyiek gondolnák úgy, hogy ugyan, az ő nevükben ne dumáljon már senki, és a kaszinóért tüntetnének, mert az munkát hoz nekik? Vagy csak azért, hogy ezt mások ne akadályozzák meg, különösen, ha alapvetően a tőke Molnár Oszkár által nevesített összetételével van itt baj.

Vagy akár utcára lehetne, pontosabban lehetett volna menniük azoknak is, akik úgy gondolták, hogy talán mégiscsak van valami abban a fránya vizitdíjban, esetleg. Tételezzük föl, hogy most talán nem kéne az egészségügynek többletforrásokat szerezni valahonnan, ki tudja, honnan, és még az is megeshetne, hogy már nem kéne hálapénzként tízezreket fizetni.

Vagy mi volna, ha egyszer az utasok mennének tüntetni a vasutasok ellen? Hoppá! Azért például, mert tűrhetetlennek és elviselhetetlennek tartják, hogy a Budapest-Pécs távolságot három óra alatt teljesítik!

Vagy épp a vasutas-szakszervezetek ellen vonulnának azzal, hogy micsoda fölháborító érvelés épp az ő részükről azzal előállni, hogy költségcsökkentés esetén nem tudják biztosítani az eddigi minőséget! "Milyen minőséget?", kérdeznék tisztelettel a demonstrálók, akik akár sztrájkot is hirdethetnének azzal, hogy a fene veszi igénybe a vasutat, ha úgyis csak a szerencsén múlik, hogy eléri-e a csatlakozást az ember.

És rácsatlakozva minderre: vajon mennyire lenne irracionális, ha egyszer a politika menne tüntetni? Mondjuk azok a politikusok, akiknek elegük van már abból, hogy tudják, bár a racionalitás az ő oldalukon áll, de az általános közömbösség épp azoknak kedvez, akik mindig mindent érzelmi alapon ítélnek meg. Persze: menjenek ők is a Parlament elé? Ami kinn van, hiteles, ami bent, eleve hazug? Adott esetben talán ez sem lenne irracionálisabb, mint az Egyesült Államokban az ingatlanok 130 százalékára hitelt nyújtani. Mi sem vagyunk különbek.

Fújjuk, fújjuk a buborékot, ami előbb-utóbb bizonyosan kipukkad. Mert ilyen a racionalitás.