"Egyesek véleménye szerint a szfinx 17,5°-os szöget zár be a Kheopsz-piramissal. A három nagy piramis a gízai fennsíkon az Atya, Anya, Fiú magyar ősvallásból ismert szent hármasságát ábrázolja, melyből a Szentlélek természetesen hiányzik, mert eredetileg nem is tartozott bele a szentháromságba, csak a zsidó-keresztény egyház vitte bele (Atya, Fiú Szentlélekre változtatva az eredeti Atya, Anya, Fiú hármasságot), mert a zsidóknak az Anyára (a Boldogasszony- tiszteletre), a nőnemű istenségre, a nyelvükben még csak megfelelő szavuk sincsen. A három piramis mellett, Egyiptomban, ezen a szent helyen, a Szentlélek, a magyar lélek megtestesítője az oroszlán kellett, hogy legyen. S ez a szerepe a szfinxnek. (Ezt erősíti a 3 a magyar igazság és 1 a ráadás mondása. - Sz-fi-n-x = Sz-e-n-t?) A Magyar Szent Koronán a kereszt 17,5°-ra dől; és az esztergomi oroszlános kapu oroszlánjai 17,5°-os szögben állnak; a hun-magyar oroszlános életfák oroszlánjai pedig szintén 17,5°-ra vannak megdőlve a fa törzse mellett. (Lásd még: Szfinx.)" Mindez lábjegyzet Vasváry-Tóth Tibor Magyarságeredet című interdiszciplináris tudományos munkájában.

Napok óta tartja izgalomban a művelt magyar közvéleményt az az ország jövője szempontjából kétségkívül döntő jelentőségű kérdés, miszerint Esterházy Péter tényleg félzsidó-e? Hogy magyargyűlölő és kommunista, az zicher, ott nincs is vita, kerekedik a nemzeti konszenzus, de ez a zsidóság még billeg. Gyanús, nagyon gyanús.

Záporoznak a linkek, kommentek, topikok a legkorszerűbb infokommunikációs megoldásokon, megannyi okos érv, hasznos gondolat, és az ezekből kibomló lelkesítő víziók gomolyognak a szorgos és kompetens felhasználók révén. Nem először topik ez, jól emlékszem, volt már ilyen emelkedett pillanat a nemzet életében a kilencvenes évek elején, amikor közéleti hetilap - vagy mi volt az akkor - lamentált a kérdésen, sőt a bölcsészkaron oktató szociológus ismerős szerint a budai hegyvidékről érkező fiatal történészhallgatók igen határozott elképzelésekkel rendelkeztek a tárgyban, és így utólag elég nyilvánvalónak tűnik, hogy az akkori történészhallgatók értek mára politikuskorba, tehát téma újrafelvetése, digitalizálása mintegy szinte logikus, már ha ezt a jelzőt ebben a szövegkörnyezetben használni lehetséges.

A folyamat legnagyobb vesztese - az ország teljes népességén túl - a magyar abszurd humor, tudniillik el lett ő lehetetlenítve mindenestül, a talaj lett kiszalajtva a lába alól, ki lett sajátítva az egész eszközrendszere cakompakk, és ha maholnap Besenyő Pista bácsi kiáll a Hősök terére arról kiabálni, hogy neki mindig igaza van, és hogy ezzel szemben mi a hülyeség, kérem, akkor nem visító röhögés lesz a reakció, hanem tíz százalék feletti eredmény a következő Szonda-kutatásban.

És ha humor, akkor tényleg a legjobbakkal érdemes dolgoztatni: a szocialista párt talán úgy gondolta, új lehetőségeket, frontokat, sőt dimenziókat (időkapukat! féreglyukakat!) nyithat meg a súlyos vereségre álló ütközetben, ha aktiválja két legkiválóbb alvóügynökét, Molnár és Meggyes polgármestereket, erre mi a közönség reakciója?

Molnár és Meggyes újabb népszerűségi pontokat szerez a Besenyő István-i politikai iskolának, és olyan, a magyarság jövője szempontjából talán még Esterházy Péter zsidóságánál is nagyobb jelentőségű kérdések kerülnek a letematizált közbeszéd homlokterének gyújtópontjába, mint például a magyar nyelv húszmilliárd éves eredete és a sátáni finnugorelmélet elsöprésének igénye egyetlen jól irányzott gumikalapács-ütéssel. Már előre izgulok, ki lesz a Boborján a következő jelenetben?

Az önkormányzati szféra szellemi potenciálja kimeríthetetlennek tűnik, a közönség pedig milliárd éves múltjából táplálkozó, az univerzum legintelligensebb régióiból átsugárzott, az élettelen és riasztó nyugati racionalizmust 17,5 fokos szögben keresztül húzó, hiperérzékeny tudati állapotban figyel.