Merénylet a magyar nemzet becsülete ellen!

Hétfőn hajnalban összetörték a mártírhalált halt makói főrabbi, Kecskeméti Ármin márvány emléktábláját, helyére gyalázkodó graffitit fújtak ismeretlenek. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást.

Kecskeméti Ármin 1898-ban lett Makó főrabbija. A második világháború alatt elhurcolták: 1944-ben Strasshofban hunyt el.

Az egykori főrabbi két unokája, Ferge Zsuzsa szociológus és Kecskeméti Károly nagyapjuk emlékének meggyalázása kapcsán levelet írt Makó polgármesterének, Dr. Buzás Péternek. Emlékeztetnek rá, hogy nagyapjukat 1944-ben ölték meg, az akkori magyar állam cinkosságával. Most az emlékét akarták eltörölni Makón az akkori országvesztő és tömeggyilkos ideológia mai hívei.

A levél írói szerint hatvanöt éve nem múlik el nap, hogy a holokauszt túlélőihez és az áldozatok leszármazottaihoz hasonlóan ne gondolnának, egyikük itthon, másikuk Franciaországban, nagyapjuk, nagyanyjuk, apjuk és az elpusztított milliók mártíriumára. Kecskeméti Ármin emlékének meggyalázói az áldozatoknak már nem árthatnak. A merényletet a magyar nemzet becsülete ellen követték el.

A levelet záró gondolat szerint: "Megtanultuk, hogy a gyűlölködő fanatizmus el tud borítani egy országot, ha a közösség nem szegül vele szembe, és ha az állam kapitulál. Szeretnénk remélni, hogy nagyapánk polgártársainak unokái szembeszegülnek a gyűlöletárral, és hogy a Magyar Köztársaság nem kapitulál."

A levert emléktábla fotója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.