Pár héttel ezelőtt egy hátrányos helyzetűekkel foglalkozó alapítványtól hívták az egyik, bántalmazott nőket és gyerekeket befogadó krízisközpontot. Segítséget kértek egy megvert nőnek és kamasz lányának. A nő azt állította, hogy élettársa rendszeresen veri őket, ezért el kellett menekülniük. A budapesti központokban nem volt szabad hely, ezért egy Győr-Moson-Sopron megyei központban helyezték el őket. Itt egy alaposabb beszélgetés során kiderült: a nőt és a lányt soha nem bántotta a férfi. Az viszont igaz, hogy közös otthonukból elzavarta a nőt. Nem volt hova menniük, ezért találta ki az asszony a bántalmazásról szóló történetet.

Az is kiderült, hogy már több anyaotthonból kitiltották, mert távozásakor nemegyszer magával vitte a heti vagy havi élelmezésükre szánt - az otthontól kapott - pénzt. A nő innen is elment, majd néhány óra múlva, más néven, újra hívta a krízisközpontot. Újra találtak neki szállást, ahol ismét a korábbi forgatókönyv szerint alakultak a dolgok.

Négy és fél éve vannak Magyarországon úgynevezett krízisközpontok, amelyek a családon belüli erőszak következtében beállt válságok azonnali kezelésére szolgálnak. Ezekben a rászorulókat azonnal elhelyezik. Jelenleg mintegy száz férőhely van, ami nem fedezi az igényt, de nemcsak emiatt nem tudnak minden segítséget kérő családot elhelyezni. A fenti történet szereplőihez hasonlóan ugyanis jó néhány család ezeket az intézményeket használja lakhatási problémái átmeneti megoldására.

Ha valaki nincs krízishelyzetben, nem bántalmazzák, de egyéb, anyagi, lakhatási problémái vannak, akkor a családok átmeneti otthonában helyezik el. Megközelítőleg 3200 ilyen férőhely van, de olyan sok a rászoruló, hogy egy-másfél évet kell várni, mire egy család beköltözhet. - Szájhagyomány útján terjed, hogy a krízisközpontokba való bekerüléshez nem kell ennyit várni, ezért előfordul, hogy "kiokosítják" egymást, és elfoglalják a helyet a valóban rászorulók elől - mondja Zelenák József, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat vezetője.

A lakhatási vagy egyéb magánéleti problémákkal küzdő - de nem bántalmazott - rászorulók előadják, hogy veri őket a partnerük, hogy a gyerekek veszélyben vannak, hogy beköltözhessenek a krízisközpontba. - A hívásokat szakembereink szigorú protokoll szerint szűrik, de csak azzal tudnak dolgozni, ami "átjön a telefonon". Sokszor csak az elhelyezés után derül ki, hogy a bántalmazott tíz éve kapott utoljára egy pofont az élettársától - teszi hozzá.

Aztán, ha letelik a központban tölthető idő, ezek a családok - mivel elvileg veszélyben vannak - nagyobb eséllyel költözhetnek be egy úgynevezett félutas házba vagy egy családok átmeneti otthonába. Ezeken a helyeken olyan feltételeknek kell megfelelni (az anyának dolgoznia kell vagy legalábbis munkát keresnie), amelyeket a családok egy része nem tud - vagy nem akar - teljesíteni. Kimennek az otthonból, pár napra hazamennek a partnerükhöz vagy rokonoknál húzzák meg magukat, aztán újra bejelentkeznek egy krízisközpontba.

- Elutasítani nem tudjuk őket, mert azzal azt kockáztatjuk, hogy az utcára kerülnek, ha viszont befogadjuk, esetleg egy valóban életveszélyben lévő anya elől veszik el a helyet - magyarázza Zelenák. Ezeket a családokat nevezik a szakemberek rendszerhasználóknak. Néhány tucatnyian vannak, de a válság hatására az utóbbi időben nő a számuk. - Érzékelhetően többen lettek, sőt megjelentek a többgenerációs rendszerhasználó családok is - állítja. Ilyenkor nemcsak az anya és a gyerekek, de a nagymama is segítséget kér, azt állítva, hogy őt is bántalmazzák.

Az évekig tartó központból központba vándorlást a gyerekek szenvedik meg a legjobban. - Beíratják őket az iskolába az egyik városban, aztán, egy hónap múlva, amikor a családnak mennie kell a krízisközpontból, kiveszik - meséli. A vezető szerint ők annyit tehetnek, hogy igyekeznek minden családot a alaposan megismerni, kiszűrni, hogy ki van valódi veszélyben és ki "csak" nagyon nehéz élethelyzetben. De ha sikerül is kiszűrni ez utóbbiakat, a családok átmeneti otthonában, ahová menniük kellene, nincs elég hely. Ezzel a kör bezárult.

Zelenák József szerint a férőhelyek számának növelése vagy más ellátási formák és módszerek fejlesztése, megjelenése jelenthetne megoldást, de erre nem sok esélyt lát. - Az intézmények támogatása a válság miatt csökken, így nem látok esélyt arra, hogy a helyzet a közeljövőben változzon - mondja.