Ma délelőtt két órára leáll a vasút

Ma délelőtt két órára megbénul a vasút. Az öt reprezentatív vasutas-szakszervezet tegnap úgy döntött: 10 és 12 óra között se személy-, se tehervonatot nem engednek közlekedni, így tiltakozva a közösségi közlekedés tervezett átalakítása, a mellékvonalak bezárása ellen.

A tegnapi egyeztetésen sem született megegyezés a kormány és a reprezentatív vasutas-szakszervezetek közt a közösségi közlekedés átalakításáról, a vasutasmunkahelyek megszűnésével járó mellékvonalak bezárásáról. Az öt érdekképviselet - a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - ezért tegnap délután úgy döntött: ma délelőtt kétórás figyelmeztető sztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek.

A szakszervezetek azért kezdeményeztek közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják továbbá a helyközi közösségi közlekedés, valamint a vasutasokat érintő kedvezmények tervezett átalakítását.

Egy hete a VDSZSZ kilencórás sztrájkot szervezett a kormányzati tervek és az ezzel járó elbocsátások elleni tiltakozásul. Akkor a többi szakszervezet még nem tartotta időszerűnek a nyomásgyakorlás bevetését, abban bízva, hogy a tárgyalóasztalnál elérik követeléseik teljesítését. Ez nem így történt.

Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta: a kormány nem vállalta, hogy viszszavonja a mellékvonalak bezárásával kapcsolatos döntést, ezért szavaztak a munkabeszüntetés mellett. Az időpont kiválasztásánál figyelembe vették, hogy az iskolákban őszi szünet van, a délelőtti órákban pedig egyébként is kevés az utas a szerelvényeken. Simon megfogalmazása szerint az öt szakszervezet szándéka nem az utasok büntetése azért, mert a kormányzat rossz döntést készített elő. A vasút kétórás megbénításával azt szeretnék kifejezni, hogy a vasutasok képesek egységesen kiállni követeléseik mellett. Arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a MÁV-ra kiszabott 40 milliárd forintos elvonás elsősorban az utazóközönséget érinti, hiszen a jövőben alacsonyabb szolgáltatási színvonallal találkoznak a vasúton.

A kora esti órákban megkezdődtek az egyeztetések a még elégséges szolgáltatásról a szakszervezeti sztrájkbizottságok és a vasúttársaság képviselői között. Ez figyelmeztető sztrájk esetén a vagyon- és életbiztonságra terjed ki. Vagyis: vasút nyílt vonalon nem maradhat a munkabeszüntetés alatt sem, a legközelebbi állomásra kell befutni, s ha szükséges, biztosítani kell a fűtést és a világítást. Mindazonáltal ma délelőtt se teher-, se személyvonatok nem közlekednek - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ha a jövő hétfői újabb egyeztetés se hozza meg az elvárt eredményt, együtt döntenek a további lépésekről.

Emlékezetes, kilenc évvel ezelőtt, 2000-ben a vasutas-érdekképviseletek közösen két hétre megbénították a vasutat: akkor fizetésemelésért harcoltak.

Bizonyossá vált ugyanakkor, hogy nem lesz sztrájk a Volán-járatokon. Tegnap ugyanis a kormány megegyezett a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán-szakszervezetekkel, amelyek egy évre sztrájkmoratóriumot vállaltak. Az egyezség szerint a helyközi közösségi közlekedés átalakítása során szükségessé váló racionalizálási lépések elsődlegesen a munkavállalók foglalkoztatását, munkakörülményeit nem érintő intézkedésekkel valósulnak meg. A kormány azt vállalta, hogy a kormány még az idén meghosszabbítja a helyközi közszolgáltatási szerződéseket 2016. december 31-ig a magyar és európai uniós előírásoknak megfelelően.

A sztrájk a GYSEV vonalait is érinti. A vasúttársaság közleménye szerint ma délelőtt várhatóan nem indulnak el a vonatok a GYSEV állomásairól és megállóhelyeiről, az úton lévő járatok azonban minden esetben befutnak a legközelebbi állomásra. A sztrájk nem érinti a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vonal vonatpótló buszainak közlekedését, azok menetrend szerint fognak közlekedni.

A vasutassztrájk miatt busszal szállítják az "Ide álljon, hogy odaérjen!" mottóval meghirdetett sajtótájékoztató résztvevőit ma a Keleti pályaudvar és a Rákoshegy vasútállomásnál épülő P+R parkoló között. Demszky Gábor főpolgármester ugyanis éppen a munkabeszüntetés idején mutatja be az uniós pályázaton elnyert 400 millió forintból épülő P+R parkolók egyikét, Rákoshegy vasútállomáson.

A kormány és a szakszervezetek tárgyaló delegációi - egymással szemben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.