Ki tudja miért, ez a kiszólás jutott eszembe az immár sokadik tudósítás olvasásakor, amely szerint a vártnál nehézkesebb az iskolaalma-akció és bizonyos költségvetési nyirbálások miatt veszély fenyegeti a jelenleg nagyjából 120 ezer iskolást érintő sulitejrendszert is. Mindkettő esetében tipikus az alaphelyzet, az iskolástól a támogató hivatalig minden érintett szerint szükség van az ilyesféle természetbeni juttatásra: a gyerekek egészségesebbek lehetnek, két súlyos válsággal küszködő ágazatunk piaci gondjai is enyhülhetnek.

Az ehhez adott állami támogatás duplán hoz hasznot - legalábbis elvileg, mert mifelénk mégsem mennek ilyen egyszerűen a dolgok. Az almaakciót például a brüsszeli uniós kassza is támogatja, de a mi szabályozásunk szerint csak kellően nagy készlettel, legalább tíz tonna, ellenőrizhetően egészséges áruval rendelkező beszállító pályázhat az iskolába vitt gyümölcs darabja után járó - nem tévedés - harmincforintos támogatásra. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert ez a mennyiség már feltételez olyan tárolóbázist, ahonnan a tanév egésze alatt lehetséges a szállítás. Arra a gazdaköri érvelésre, hogy akkor szüreti főszezonban előnyben kellene részesíteni a helybeli kistermelőket, aztán jöhetnek a hűtőházas nagyobbak, az a válasz, hogy akkor meg az árral kellene túl sokat variálni. A kilónként nagyjából 150 forint ugyanis valóban extraprofitos érték most, de áprilisban már egyáltalán nem lesz az. A korábban Szabolcs aranyának tartott alma közben meg kilónként tízért megy abba a léüzembe, amelyik maga is az olcsó importsűrítménnyel küzd a piacon - a sokat emlegetett "hazafias fogyasztásról" pedig csak annyit, hogy a tudósítónk jelenlétében zajló ágazati válságtanácskozás résztvevői maguk is multivitamin-italt kortyolgattak a minap Rakamazon.

A kormányzat nemrég meghirdetett elképzelése szerint a helybeli intézmények - például a közkonyhák, iskolák - bizonyos előírások enyhítésével könnyebben vehetik majd meg a környékbeli termelőktől és kisfeldolgozóktól az alapanyagokat. Éljen - mondhattuk erre azonnal. Nem kellett hozzá azonban egy hónap sem, hogy kiderüljön, a szóba jöhető, minőségben és mennyiségben is szállítóképes gazdák, illetve vállalkozások zöme a nevezetes enyhítéseket észre sem veszi, hiszen azoknak már eleve régen megfelel. Ahogy a sulialma-akcióban sikeres termelők is, meg az iskolatej szállítói is - és úgy általában a válságban sem összeomló vállalkozások zöme. Ennek a viszonyrendszernek azonban nem része a néhány hektáros almatermelő és az öttehenes tejesgazda. Előttük tehát az agrárius bűvös kocka: húsz éve tudják, hogy egyetlen valódi esélyük a túlélésre az összefogás, néha próbálkoznak is vele, de csak nem akar összejönni. Magukban még a helyi iskolákba sem jutnak el, nemhogy a jobban fizető - legális - piacokra. Egyikük azt nyilatkozta a közrádióban, hogy az államnak kellene "szervezőleg" fellépnie ez ügyben, "fogja össze a kistermelőket".

Furcsán, nagyon furcsán hangzott.