Valóban az, de mindenki tudja, akit ez érdekel, hogy a népszámlálás ebben a tekintetben csak a hazugságot szolgálja. Tudományos vizsgálatok, közvélemény-kutatások, egyházi adatok, az egyszázalékos adófelajánlások sokkal pontosabban mutatják a felekezeti megoszlást, bár persze mindegyiknek vannak korlátjai. (Tudjuk, az etnikai kisebbségekre vonatkozó népszámlálási adatok is teljesen irreálisak, csak egy kifejezetten kisebbségellenes kormány indulhatna ki belőlük.) A társadalmat, a felekezeteket élesen megosztja az a kérdés, hogy gyűjtsön-e az állam a népszámlálás során adatokat a felekezeti hovatartozásról. Aki ezzel egyetért, annak a felekezeti hovatartozását rögzíti a népszámlálás, aki nem ért ezzel egyet, azét nem. A népszámlálás tehát nem az egész társadalom, csupán két véleményközösség egyikének a felekezeti megoszlását méri. Aki ezeket az adatokat hitelesnek tekinti, kirekeszti a társadalomból a vele szembenálló véleményközösséget. Sajnos az államfő is e kirekesztők közé állt. A két véleményközösség a felekezeti hovatartozás tekintetében a lehető legnagyobb mértékben különbözik egymástól. Ez nagyon élesen megnyilvánult a 2001-es népszavazást megelőző viták során. A nagyobb keresztény egyházak, kivált a római katolikus, harsány reklámkampányt folytattak, hogy híveik jelöljék meg felekezeti hovatartozásukat a népszámlálás során. Kisebb keresztény felekezetek és zsidó hitközségek viszont éppen arra szólították fel híveiket, hogy hagyják figyelmen kívül a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést.

Utólag derült ki, hogy az Orbán-kormány súlyos anyagi következményekkel kívánja sújtani azokat a felekezeteket, amelyek az álláspontjával szembenállnak, illetve azokat az állampolgárokat, melyek az adatszolgáltatás önkéntességét komolyan vették, s a kormányé helyett egyházuk, hitközségük álláspontját tették magukávé. A kormánynak az volt a szándéka, hogy a felekezetek normatív támogatását a népszámlálási adatok szerint osztja el, és nem az addigi gyakorlat, a hívek arányait, ha nem is teljesen, de sokkal pontosabban tükröző egyszázalékos felajánlások szerint.

Ez nem jelentett volna sem többet, sem kevesebbet, minthogy a kormány elveszi a vele egyet nem értő felekezetek és hívek pénzét, és átadja a vele egyetértőknek. Pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik élnek lelkiismereti szabadságukkal, és az önkéntes válaszadás jogát nem úgy gyakorolják, ahogy a kormánynak tetszik.

Ezt a gyalázatot 2002-ben csak az Orbán-kormány bukása akadályozta meg. 2012-ben aligha fogja.

Lehetséges, és reméljük, hogy az államfő elfelejtette már, mi történt tíz évvel ezelőtt, s a lelkiismereti szabadság szempontjából letaglózó, de az egyháza szempontjából üdvös anyagi következmények eszébe sem jutottak. Ebben az esetben az államfőnek el kell oszlatnia minden kétséget, egyértelművé kell tennie, hogy a felekezetek normatív támogatásának és az önkéntes népszavazási nyilatkozatoknak az összekapcsolásával egyáltalán nem ért egyet, és mélyen elítéli azokat, akik ilyesmivel próbálkoztak, vagy próbálkozni fognak.