Orbán a józan észről, győzelemről és újjáépítésről

Sorsfordító küzdelem kezdődik, amely nemzedéke számára az utolsó nagy történelmi esély lehet - erről beszélt a XXII. kerületben Orbán Viktor. Az ünnepségen legalább annyi szó esett Trianonról, mint október 23-ról.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában." Pap-Váry Elemérné Hitvallásának soraival, a Horthy-korszak magyar imádságával idézte fel a magyar feltámadás gondolatát a nagytétényi országzászló avatásán Szabolcs Attila XXII. kerületi fideszes polgármester, aki Bocskaiban mondott beszédet a Fidesz ünnepségén. Emlékeztetett: 1932. október 23-án avatták fel először az országzászlót, amely csak 15 éven át hirdethette a nemzeti összetartozás szükségességét, mert aztán "ez is a kommunista rombolás áldozata lett".

- A zászlóra nézve emlékezzünk Trianonra, de arra a gyalázatos decemberre is, amikor a hazug propaganda hatására magyar tagadott meg magyart. A Kárpát-medencei magyarok egybetartozását jelképezze az is, hogy az elszakított országrészekből származó földet helyezünk el az emlékműnél, méltó helyen - mondta.

A Nagytétényi úton több ezren gyűltek össze az avatására. Volt nemzeti színű zászló és elvétve árpádsávos is. A közönség hosszan pfújolt, amikor a színpadon elhangzott: az országzászló-avatásra meghívták Lendvai Ildikót, Budafok-Tétény országgyűlési képviselőjét, de ő nem ment el. Aztán Orbán Viktort, a Fidesz elnökét szólították színpadra.

- Ez a zászló azt jelenti, hogy sorsfordító küzdelem kezdődik Magyarország számára - hangoztatta, hozzátéve: az 1990-ben összeült első szabad Országgyűlés az 1956-os forradalom alapján állt. Most Orbán olyan új kormányt szeretne látni, amely hivatását "az '56-os fundamentumokon állva teljesíti be". A Fidesz elnöke közölte: küzdelmük igazi nehézsége abban rejlik, hogy nem a választásokig tart.

- Nekünk, akik felelősséget érzünk az ország sorsáért, nem az a dolgunk, hogy emésszük magunkat az elpazarolt évek miatt, hanem hogy véghezvigyük, amivel a történelem megbíz bennünket. Az a dolgunk, hogy legkésőbb öt hónap múlva győzelemre vigyük Magyarország ügyét, aztán újjáépítsük az országot - mondta. Szerinte 1956 példája azt mutatta meg, hogy Magyarország igazi hangja a józan észé, nem a szélsőség, nem a diktatúra, nem a pénz, nem a gyűlölet hangja. - Én ezt a hangot hallom ma is. A józan ész erős, a szélsőség viszont erőtlen, rombol, amikor a diktatúra ruhájába bújik, amikor a pénzügyi diktátumoknak veti alá az emberek életét, amikor kormányoz, és amikor költségvetést eszkábál az Országgyűlésben - jegyezte meg a szónok, nem engedve félreértést arról, hogy szélsőségeken az előző két ciklus kormányerőit érti.

- Azért vontak fel most zászlót, mert egy új küzdelem kezdődik - mondta Orbán.

A Fidesz elnöke a XXII. kerületi nagygyűlésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.