"Túllépni a bennfentességen"

Nem elég csak a gazdaságot rendbe tenni, az egész országot kell alapjaiban megerősíteni "friss szemmel, józan ésszel, felhagyva az évtizedek óta folyó önáltatással". Ezt Bajnai Gordon mondta a Parlamentben rendezett ünnepi konferencián.

1989-ben jól döntött az ország, hogy a Nyugathoz kötötte magát, és saját kezébe vette sorsa alakítását, újból elindulva azon az úton, amelynek végén az erős, sikeres és gyarapodó Magyarország van - jelentette ki Bajnai Gordon csütörtökön, a Parlamentben rendezett ünnepi konferencián. A kormányfő azt mondta: 1956-ban a forradalom és szabadságharc elbukott, de célját elérte, ugyanis 1956. október 23-án fogant az 1989. október 23-án született szabad Magyarország.

- Hálával és tisztelettel gondolunk 1956 hőseire, és büszkén gondolunk a rendszerváltásra mindannyian, akik máig ennek köszönhetjük szabadságunkat és demokráciánkat - hangsúlyozta Bajnai, hozzátéve: ugyanígy lehetünk büszkék az ország elmúlt húszéves teljesítményére. Hiszen kiteljesedett a szabadság, kiépültek a demokratikus intézmények, megerősödött a piacgazdaság, Magyarország elfoglalta az őt megillető helyet a szabad világ országai között. Kitért arra, hogy húsz évvel ezelőtt az egy főre jutó nemzeti termék 375300 forint volt, ma 2 millió 770380 forint. Hozzátette: még tíz évvel ezelőtt is az Európai Unió fejlettségének 53 százalékán volt a magyar életszínvonal, tavaly már 63 százalékon.

Bajnai elmondta, sokan vannak, akiknek nem adatott meg a vágyott felemelkedés, ezért továbbra is az egyik legnagyobb feladat, hogy a lemaradóknak, a kirekesztetteknek, a kevésbé szerencséseknek újból megadják a boldogulás és érvényesülés lehetőségét. Szerinte a csalódottság nem a rendszerváltás mértékével és minőségével szemben fogalmazódik meg, hanem azzal kapcsolatban, mennyire voltunk képesek kihasználni az elmúlt 20 év során a kínálkozó lehetőségeket.

Nem a demokratikus intézményekkel van a gond, hanem azzal, milyen tartalommal töltjük meg azokat - mondta a kormányfő. Szerinte a politika túl sokszor helyezte saját érdekeit az ország, a köz érdeke elé; őszintétlenség, felelőtlen ígérgetés, áltatás és önáltatás jellemzik ma is a közbeszédet, és befolyásolják rossz irányba az ország közállapotát.

- A gazdasági világválság megmutatta, könnyen elveszíthetjük azt, amit elértünk húsz év alatt, megmutatta azt, milyen, ha elillan a bizalom. A bizalom, olyan mint a levegő, amíg ott van körülöttünk, észre sem vesszük, amikor fogyni kezd, hirtelen mi is fuldokolni kezdünk - mondta, leszögezve: most nem elég csak a gazdaságot rendbe tenni, az egész országot kell alapjaiban megerősíteni "friss szemmel, józan ésszel, felhagyva az évtizedek óta folyó önáltatással". Úgy folytatta: az állam addig nem tud rendet rakni, amíg maga is át nem alakul és meg nem erősödik, ez pedig csak akkor történhet meg, ha a politika kész arra, hogy túllépjen a bennfentességen, ezt pedig kikényszeríteni a választók tudják. A miniszterelnök közölte: olyan országot akar, ahol minden polgárnak lehetősége van jólétben élni, és ahol a mainál jóval nagyobb az összetartás.

- Csak együtt tudjuk elérni ezt a célt, mi, magyar emberek mindahányan. Magyarország mi magunk vagyunk, tízmillió lélegző, érző "mini Magyarország" teszi ki a hazát - mondta Bajnai Gordon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.