Itt is, ott is Morvai Krisztina

Bőséges programkínálat lesz a radikális és/vagy szélsőjobboldali ünneplők számára október 23-án a fővárosban. Délután egy órától a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Petőfi téren tart demonstrációt. A szónokok közt lesz Budaházy Edda, a letartóztatásban lévő Budaházy György testvére. A résztvevők innen a Deák térre vonulnak, ahol háromkor kezdődik a Jobbik nagygyűlése.

Ide tartanak a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület tagjai, akik előtte a XII. kerületi turulszobortól indulva, rendőri felvezetéssel vonulnak fel a városban.

A Jobbik október 23-án a "2006-os rendőrterrorról" is szeretne megemlékezni. Beszédet mond a párt több politikusa - közöttük Morvai Krisztina és Vona Gábor -, a rendezvényen Dörner György színész is közreműködik.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szerveződés kora este a Kossuth térnél rendez megemlékezést, ahol ifjabb Hegedűs Loránt református lelkészen kívül az érdeklődők ismét meghallgathatják Morvai Krisztinát.

Nem kizárt, hogy egyes helyszíneken a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselő személyek is megjelennek. A rendőrség álláspontja szerint ez önmagában nem ad okot a beavatkozásra, csak ha alakzatba szerveződnek, vonulnak, illetve félelmet vagy megbotránkozást keltő felszólalások hangzanak el - adta hírül az MTI.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint viszont jogszerűen oszlathatók fel azok a rendezvények, amelyeken a résztvevők a gárda uniformisát viselik. A bizottság és a Nemzeti és Etnikai Jogvédő Iroda közös álláspontja, hogy a Magyar Gárdát feloszlató bírósági döntést követően "jogszerűtlen olyan magatartást tanúsítani, amiből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a feloszlatott egyesület tovább működik", márpedig a gárda egyenruhájának viselése erre utal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.