Polgár László sikolya, a brácsás otrombasága

Vannak helyzetek, amikor az ember nem maradhat néma - mondta zsinagógabeli koncertjén Polgár László operaénekes, aki szót emelt a szélsőségesek ellen. Akadt a zenekarban, aki erre meglepően reagált.

A 150 éves Dohány utcai zsinagóga és Az Élet Menete Alapítvány javára tartott jótékonysági koncertet vasárnap este Polgár László a barátaival. Az énekes néhány napja azt nyilatkozta: a koncerten "olyat fog elkövetni, ami még nem volt a világban". Ez pedig a ráadás volt, Wagner Trisztán és Izoldájából Marke monológja.

Polgár László
Polgár László, Teknős Miklós felvétele, 2009-10-20,

Az előadás végén az énekes elmondta: azért választotta záróakkordként ezt a muzsikát, hogy a maga lehetőségei szerint áttörje a falat, amit a zeneszerző antiszemitizmusa emel. Wagner az egész zeneirodalmat figyelembe véve, megkerülhetetlen. És hogy erről a zsinagóga ünnepe alkalmából beszél, ez a mondanivalója súlyát jelzi.

Azon politikai erők ellen emelt szót, amelyek gondolati magja a történelem tragikus éveit idézi. A veszély nagy. Beszédét azzal zárta: "Auschwitz óta tudjuk, hogy nem lehetünk kicsit rasszisták. A bakancsok árnyékában félek (...) Bízom a józan ész győzelmében."

A beszédét a nézők ovációja fogadta, de az Operaház muzsikusaiból álló zenekarban nem aratott osztatlan sikert. Egy brácsás hölgy az első sorból, aki nemzetiszín szalagot kötött hangszerére, jól láthatóan egyet nem értő gesztusokkal kommentálta az elhangzottakat. Tettének súlyt adva, percekig ülve maradt, miközben a fellépőket megtapsolták.

Polgár a koncert után ezt nem akarta minősíteni. Az est karmestere, Kovács János sajnálattal hallott a jelenetről, amit a helyszínen nem vett észre. Mint mondta: a zenekarban több jobboldali muzsikus van. Mindenkinek joga nem egyetérteni, de ennek kifejezésére meg kell választani az alkalmas helyet. Egy zsinagógabeli hangversenybe nem lopódzhat be a kirekesztés. Az említett hölgy kiváló muzsikus, de ezt a megnyilvánulást a karmester egyszerűen butaságnak tartja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.