Egyelőre alig mozgolódnak a szélsőségesek

Az eddigieknél szerényebb lesz az állami megemlékezés október 23-án, és úgy tűnik, a szélsőségesek sem nagyon mozgolódnak. Az országos rendőrfőkapitány szerint nyugodtabb lehet az ünnep, mert a Magyarok Nyilai tizenhat tagja rács mögött van.

Az idén szerényebb lesz az állami ünnep október 23-án, bár az '56-os forradalom évfordulója mellett a húszéves köztársaságra is emlékezünk. Így a zászlófelvonás és a koszorúzás mellett mindössze fotókiállítás, filmvetítés, térinstalláció lesz, és elmarad a szokásos ünnepi díszelőadás. A Fidesz is szakít a hagyományokkal: Orbán Viktor pártelnök nem belvárosi nagygyűlést tart, a XXII. kerületi önkormányzat országzászló-avató ünnepségén vesz részt. A Jobbik a Deák térre megy.

- A rendezvények már attól biztonságosabbak lesznek, hogy a Magyarok Nyilai tizenhat tagja, köztük a terrorcselekménnyel is gyanúsított, a szervezet vezetőjének tartott Budaházy György a rendőrség vendégszeretét élvezi - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány. A nyomozó ügyészség szerint újabb emberek kerülhetnek rács mögé.

Bencze az ATV-nek azt nyilatkozta: "a rendőrség bizonyította, hogy tudja kezelni az ilyen ünnepi rendezvényeket", és azt szeretné, ha most nem kordonerdő mögött kellene megtartani a megemlékezéseket. Az esetleges engedély nélküli tüntetésekről szóló híreket "mendemondának, kacsának, ötletelésnek" minősítette.

A rendőrség határozottan fellép minden jogsértéssel szemben, amely megzavarná a megemlékezések méltóságát - tudatta a rendészeti tárca a múlt héten. A közlemény kiadásának oka: Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti, valamint Varga Zoltán önkormányzati miniszter tudomására jutott, hogy a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai helyi, önkormányzati ünnepségekhez csatlakoznának. Vagyis: nem illegálisan vonulnának az utcára, hanem mások bejelentett rendezvényén tűnnének fel. Ha a gárdisták felvonulnának, a rendőrség egységes jogértelmezés alapján lépne fel. Csak azért, ha valaki egy rendezvényen egyenruhában jelenik meg, nem intézkednek. Ám ha alakzatba szerveződnek, masíroznak, a szervezetet jogerős bírósági ítélet alapján feloszlatják.

Morvai Krisztina üzent

"Tisztelt Draskovics Tibor Miniszter Úr! Ön felhívást tett közzé, amelyben "ajánlja", hogy ne zavarják meg az október 23-i rendezvényeket. Én ugyanezt ajánlom önnek, továbbá kormánya tagjainak és a rendőrségi vezetőknek" - üzeni Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője. Szerinte ugyanis "nem a gyülekezési jogukat gyakorló polgárok, hanem (...) az MSZP-SZDSZ kormány, illetve a rendőrség vált hírhedtté arról, hogy az 1956. évi forradalomra emlékező közterületi rendezvényeket (...) vérbe fojtották".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.