Önkéntes tartalékosokat toborozna a honvédség

A szolgálatban töltött idő után tisztes fizetésre, emellett rendszeres készenléti díjra számíthat majd az, aki önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállal. A kormány szándékai szerint legalább négyezer önkéntest toboroznak.

Négyezer önkéntest vár tartalékos szolgálatra a honvédség. Ez utánpótlásként szolgálhatna, illetve mozgósítható lenne olyan szükséghelyzetben, amikor az általános hadkötelezettség még nem lép érvénybe. Erről törvénytervezet készül. A szaktárcánál már dolgoznak azon, hogy meghatározzák, mely posztokat tölthetnének be a tartalékosok. Elsősorban olyan területek jöhetnének szóba, ahol a feladatok csak időlegesen jelentkeznek, illetve speciális szaktudásra van szükség. Ilyen lehet egyes katonai objektumok őrzésének ideiglenes megerősítése, a csapatmozgások logisztikai támogatása, katasztrófahelyzet elhárítása, de akár a nemzetközi humanitárius műveletekben való közreműködés is.

Négyezer önkéntes katona öltözhet be

Mehetnek majd az önkéntesek a különösebb szakképzettséget nem igénylő munkákra, de azok is, akiknek jogosítványuk vagy nehézgép-kezelői vizsgájuk van. A műszaki alakulatoknál például az út- vagy hídépítésben jártas embereket hasznosíthatnák, a misszióknál pedig az orvosok, pszichológusok, tolmácsok vagy éppen a katonák és a helyi lakosság közti együttműködést elősegíteni képes szakértők dolgozhatnának.

A tervezet szerint 18-tól ötvenéves korig bárki jelentkezhetne, s azzal szerződnének, akire a seregnek szüksége van. Az önkéntes viszont a feladatok között nem válogathatna - ha aláír, egyenruhásként a parancsot válogatás nélkül teljesítenie kell -, csak annyit köthetne ki, hogy nem vállal külföldi szolgálatot. Ugyanakkor arra is lehetősége lenne, hogy bármikor leszereljen. Egyébként indoklás nélkül fel is mondhatnának neki.

A tartalékosoknak évente néhány hetes felkészítésen kellene részt venniük, és háromévenként legfeljebb hathavi szolgálatra kötelezhetnék őket, amit hozzájárulásuk esetén meghosszabbíthatnának. Ezt a honvédség nem ingyen kéri: az önkéntes a szolgálati idejére éppen annyi fizetést kapna, mint a hasonló feladatot ellátó hivatásos vagy szerződéses katona. Egy tartalékos orvos alezredes bruttó 480 ezer körül kereshetne, egy szakaszvezetői rangot viselő szakmunkás pedig 180-200 ezret kaphatna, és külföldön ehhez további két-háromezer euró jöhet. Aki hosszabb ideig vállalná az együttműködést, készenléti díjként akár háromhavi alapilletményhez juthatna, és az internet-előfizetéséhez is hozzájárulnának.

Az önkéntes szolgálat terén a tavalyi ötpárti tárgyalások hoztak fordulatot. A KDNP-s Simicskó Istvánnak a Nemzetőrség, majd később a Honi Gárda felállítására tett javaslatát ugyan elvetették, abban viszont egyetértés alakult ki, hogy a tartalékosokra szükség van. Így Szekeres Imre honvédelmi miniszter előterjesztése alapján a parlament 2008 őszén - csaknem egyhangúlag - határozatot fogadott el, amelynek alapján felülvizsgálták a rendszert.

Így most esély van arra, hogy a katonák jogállásáról szóló kétharmados törvény módosítását is támogatják, amelynek legfontosabb célja, hogy ezt az önkéntes szolgálatot tartalommal töltsék meg, és valóban vonzóvá tegyék. A jogszabály többletkiadásokkal járó elemei azonban csak 2012-ben lépnének hatályba, vagyis a toborzás csak később indul.

Azt egyelőre nem tudni, lesz-e elég jelentkező, mert a korábbi közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a megkérdezettek legalább kétharmada elutasítja ezt a szolgálatot. Az egyik meghatározó ok, hogy féltik az állásukat. A tartalékosok védelme érdekében tehát garanciákra van szükség, emellett a munkáltatók számára is elfogadhatóvá kell tenni a rendszert.

Egy felmérés szerint a vállalkozások leginkább a bevonultatott alkalmazottak helyettesítése miatt jelentkező többletköltségek ellentételezésére tartanának igényt. Erre külföldön van példa: Angliában ezt a megoldást választották, míg az Egyesült Államokban jelentős adókedvezményt kap az a cég, amely önkénteseket foglalkoztat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.