A többség Andort ajánlja EU-biztosnak

Az utóbbi hetek egyik fontos politikai kérdése, hogy kit jelöl a miniszterelnök az MSZP által ajánlott öt jelölt - Andor László, Kovács László, Veres János, Herczog Edit, illetve Vadai Ágnes - közül az Európai Unió biztosi pozíciójára. A Progresszív Intézet legfrissebb kutatása, amelyhez az adatfelvétel elvégzésével a Publicus Intézetet bízta meg, azt mutatja, hogy a legtöbben Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóját, az MSZP holdudvarának balszárnyához tartozó közgazdászt látnák legszívesebben a biztosi pozícióban.

Rá a megkérdezettek 28 százaléka szavazott. Második helyen a megkérdezettek 25 százalékának támogatásával Kovács Lászlót, jelenlegi adóügyi biztost, volt külügyminisztert és MSZP-s pártelnököt jelölték meg. Tőle jelentősen lemaradva következik Veres János, volt szocialista pénzügyminiszter (13 százalék), majd Herczog Edit, MSZP-s európai parlamenti képviselő és Vadai Ágnes, a honvédelmi tárca államtitkára, 6-6 százalékkal.

A közvélemény-kutatásból a pártpreferenciáról is képet kaphatunk. Eszerint ha most vasárnap lennének a választások, hárompárti parlament alakulna. A teljes lakosság körében a Fidesz 41, míg az MSZP 19, a Jobbik pedig 6 százalékon áll. Az MDF és az LMP egyaránt 2-2 százalékot ért el ebben a körben, míg az SZDSZ csak 1-et.

A megkérdezettek negyede bizonytalan: vagy nem tudott, vagy nem akart arra a kérdésre válaszolni, hogy melyik pártra adná szavazatát, ha most lennének a választások. A biztos szavazó pártválasztók körében két és félszer annyi Fidesz-szavazó van, mint szocialista. Előbbi 58 százalékot érne el egy most vasárnapi választáson, míg utóbbi 23-at. A Jobbik ugyanebben a körben 9 százalékon áll. Sem az MDF, sem az LMP, sem az SZDSZ nem jutna be a parlamentbe.

A vizsgálatot 2009. október 16. és 17. között a Publicus Intézet készítette, 500 fő telefonos megkérdezésével. A nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetétel reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti
összetételét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.