Meggyes Tamás melletti tüntetés toboroz a Fidesz

Postaládákba dobott szórólapokkal és házról házra járva is toboroz a Fidesz Esztergomban a polgármester melletti mai szimpátiatüntetésre. A Fidesz a meghívóhoz csatolt, három kérdésből álló ívet aláírva kéri visszaküldeni. A szignóval a polgárok hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy a párt a személyes adataikat kezelje.

A hét végi esemény válasz a tíz nappal ezelőtti "Esztergom banánköztársaság" transzparenssel jellemezhető, Meggyes- ellenes tüntetésre. Akkor a helyi MDF "pártszimpátiától függetlenül" hívta az önkormányzat intézkedései elleni tiltakozásra a helyieket. Szót emeltek a város eladósodása, a jegyző szerintük jogsértő eltávolítása, a Szent István Gimnázium tanári karának lecserélése ellen, egyenlő megjelenési lehetőséget követeltek a helyi médiában, felrótták a képviselő-testületi ülések antidemokratikus vezetési stílusát, és követelték a búbánatvölgyi beruházás leállítását, amely során szerintük a polgármester háza elé önkormányzati finanszírozásban építenek csónakázótavat.

A vízügyi felügyelet néhány hete szabálysértési eljárást kezdeményezett, miután a Búbánatvölgyben azt észlelte, hogy engedély nélküli vízépítési munkálatok folynak. Válaszként Meggyes feljelentette az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi Felügyelőség két vezetőjét hivatali visszaélés címén, mivel a Népszabadság a szabálysértési eljárás megindításáról szóló határozat megírása előtt egy nappal közölt információt arról, hogy a felügyelet 10 nappal korábban észlelte: engedélyköteles vízépítési tevékenységbe kezdtek.

A feljelentő azzal nem számol, hogy a hatóságon kívül a bejelentést tevők is figyelemmel kísérhetik beadványuk sorsát, az információ birtokában pedig a sajtó ellenőrizheti annak helytállóságát. A nyomozás elrendeléséről nincs döntés, feljelentéskiegészítést rendeltek el - tudtuk meg.

Tegnapi hír, hogy bizonytalan ideig sötétbe borul éjszakánként az esztergomi bazilika, mivel az önkormányzat az épület díszvilágítását határozatlan időre felfüggesztette. A városvezetés a gazdasági válságra hivatkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.