Takaréklángon Budapest

Több mint egy hónapja lesz a 15 év után megszűnt fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíciónak, hogy a szocialisták szakítása után rendezze sorait, a városházán pedig kialakuljon az az új modell, amelyben a főpolgármesternek minden döntéshez 34 támogató voksot kell megszereznie az elfogadáshoz.

Lapunk körkérdése nyomán úgy tűnik, hogy a Fővárosi Közgyűlés öt pártja meg is egyezik valamilyen legkisebb közös nevezőben, afféle budapesti minimumprogramban. A már futó nagyobb beruházások - mint a 4-es metró vagy a csepeli szennyvíztisztó - már sínen vannak, a politikai válság ezeket nem érinti, újabb fejlesztések elindításáról viszont aligha lesz döntés.

Amilyen rapid módon mondta fel az MSZP a koalíciót, a tényleges elválás az SZDSZ-től már annál lassabban, megfontoltabban történik majd. Hagyó Miklós és Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettesek - pártjuk budapesti tanácsa javaslata szerint - november 20-ig érnek rá visszaadni megbízatásukat. (A párttanács 27 igen, 1 nem és 3 tartózkodás mellett szentesítette a koalíciót fölmondó döntést.)Demszky Gábor hétfőre ötpárti egyeztetést hívott össze, a részletek akkor tisztázódhatnak. A szocialisták a bizottsági helyek, a fővárosi cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjainak elosztásában a mandátumarányosságot követnék, Steiner Pál frakcióvezető szerint ehhez megszerezhető a többség támogatása.

A Fidesz új választásokat akar Budapesten. Mivel a jogszabályok alapján előre hozott voksolásra - az országgyűlési választások közelsége miatt - már nincs mód, a vonatkozó törvények módosítását kezdeményezték, de ettől a szocialisták mereven elzárkóznak. Az SZDSZ több képviselője úgy látja, a szocialisták koalícióból való kiugrása már akkor eldöntött tény volt, amikor nyilvánosságra került az a közvélemény-kutatás, amely szerint a biztos választók körében tíz százalékra süllyedt támogatottságuk. Ehhez már csak ürügyet kerestek. Az MSZP szerint ez agyrém.

Hagyó Miklós megérkezik a budapesti párttanács ülésére - november 20-ig visszaadja a megbízatását
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.