Csődközelben Várpalota

A várpalotai önkormányzat csődközeli állapotban van - állítják a helyi szocialisták, akik sikertelen kísérletet tettek a képviselő-testület feloszlatására. A fideszes városvezetés szerint is elkerülhetetlenek a megszorítások, de a várost továbbra is működőképesnek tartják.

Nem sikerült elérnie a várpalotai önkormányzat feloszlatását az ellenzékben lévő szocialistáknak, az erről szóló előterjesztésüket ugyanis a legutóbbi rendkívüli képviselő-testületi ülésen a jobboldali többség leszavazta. Falussy Sándor, a várpalotai MSZP-frakció vezetője szerint a kezdeményezésüket az indokolta, hogy a város csődközeli helyzetbe került, a pénzügyi vál-ságból való kilábalásról pedig a jobboldali városvezetésnek nincsenek érdemi elképzelései.

Németh Árpád fideszes pol-gármester ezzel szemben úgy látja: bár a város súlyos anyagi helyzetben van, szó sincs csődveszélyről, a most elkészült stabilizációs intézkedés-csomag segítségével pedig - amelynek kidolgozásában a szocialisták nem vettek részt - garantálható az önkormányzat működőképessége.

A válságterv elkészítésére azért volt szükség, mert az in-gatlaneladásokból erre az évre tervezett 300 millió forintos bevételből eddig alig tízmillió forint folyt be az önkormányzat számlájára. Falussy szerint eleve irreális volt az elképzelés, a polgármester viszont a gazdasági válságot okolja az ingatlanpiac befagyásáért.

Az intézkedéscsomag a hiányt egy 200 millió forintos folyószámlahitellel és csaknem százmillió forintos kiadáscsökkentéssel próbálja kompenzálni. A szocialisták egyik megoldással sem értenek egyet. Frakcióvezetőjük úgy véli: semmilyen garancia sincs a likvidhitel visszafizetésére, a megszorító csomagot pedig fércmunkának tartja.

Tény, hogy a rendkívüli testületi ülésen a 17 pontos válságtervből első menetben csak a kevésbé drasztikus elemeket fogadták el a városatyák. Így például döntöttek a telekadó jövő januári bevezetéséről, zárolták a várpalotai intézményekben keletkezett bérmaradványt, csökkentették az önkormányzati bizottságok létszámát. Németh Árpádtól megtudtuk: az elfogadott takarékossági intézkedésekkel csupán 25 millió forintot lehet megspórolni, de az egyelőre nem támogatott előterjesztések - például a városatyák tiszteletdíjának felére csökkentése - átdolgozott formában újra a képviselő-testület elé kerülnek majd.

A polgármester kérdésünkre válaszolva elmondta: nincs más választásuk, mint a működési költségek lefaragása, ugyanis az önkormányzati fejlesztéseket, beruházásokat már korábban leállították. Ebben meghatározó szerepet játszott, hogy a közelmúltban egy jogerős bírósági ítélet alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. csaknem 300 millió forintot emelt le inkasszóval a város kötvény-számlájáról - ezen különítették el a beruházásokra szánt pályázati önrészeket -, így egyelőre Várpalotán minden fejlesztés szünetel.

Németh Árpád megjegyezte: az egykori pétfürdői üzemanyag-tárolók ügyében 1997 óta tartó pereskedés után kiszabott bírságért a teljes felelősség a korábbi szocialista városvezetést terheli. A polgármester hozzátette, a fejük fölött lóg egy újabb pervesztés veszélye is: szintén 12 év óta, a szomszédos Pétfürdő önállóvá válása óta tart a két település vagyonvitája, amelyben Pétfürdő 600 millió forintot követel Várpalotától. Az ügyben várhatóan az idén születik elsőfokú ítélet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.