Maroknyi roma, Pest felé

A kisebbségi önkormányzataink, amikor megtudták, hogy nem kapnak pénzt a részvételért, sorra lemondták a csatlakozást - mérgelődik Kállai László, a Jászladányból indult cigánymenet főszervezője. Így aztán csak tucatnyian vonulnak Budapest felé, hogy a diszkrimináció ellen tiltakozzanak.

Kényelmesen gyülekeznek a romák kora délelőtt a tápiószecsői kultúrház előtt. Az éjszakai szállás az általános iskola tornatermében volt, máskor családi házban, panzióban vagy művelődési otthonban. Ahogyan adódott. A mostani a leglazább nap: Sülysápig csak a szokásos résztáv felét, hat-hét kilométert kell az országúton gyalogolni.

A cigányok menete Jászladányból indult Budapestre, hogy felhívja a figyelmet az iskolai szegregációra és a romák hátrányos megkülönböztetésére. "Kevesen vagyunk!" - konstatálják többen is Tápiószecsőn, és valóban: a létszám nem éri el a húszat. Pedig úgy volt, hogy településenként ötvenen-százan csatlakoznak.

Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke szerint némelyek azért hátráltak ki, mert nem tetszett nekik, hogy a rendezvény mentes a pártpolitikától. A cigány kisebbségi önkormányzatok vezetői leginkább pénzt akartak, egyikük még az összeget is meghatározta: százezer forint. Amikor kiderült, hogy nem kapnak semmit, visszaléptek. Sorra lemondták a részvételt - meséli Kállai, aki utólag úgy érzi, hibát követett el: a cigány önkormányzati vezetők helyett közvetlenül a roma közösségeket kellett volna megkeresnie, személyesen. Attól tart, a cigányok nem is tudnak arról, hogy létezik ez a gyalogmenet, amihez csatlakozniuk kellene.

Az útjuk során eddig vegyes reakciókat váltott ki a magyar és cigány zászló alatt vonuló társaság. Az autósok közül néhányan beszóltak ("Inkább dolgoznátok!"), mások barátságosan integettek.

Tápiószecső határát elhagyva kocsi fékez. Romák ülnek benne. Messziről kiabálnak: "Testvéreink, Mendén befogadunk benneteket!" Jó tudni, hogy Mendén kedves fogadtatásban lesz részük. Nem mindenhol van ez így. A szervezőknek több településen sem sikerült elérniük, hogy a polgármester szóljon pár szót a menet résztvevőihez. Jászberényben a katolikus pappal sem jött össze a találkozó. Tápiószecsőn viszont a polgármester, Sülysápon a polgármester és a pap is fogadta a romákat.

A menetelés vasárnap Budapesten ér véget. Kállai László reménykedik, hogy legalább a Hősök terén sokan lesznek. Több ezren is akár.

Cigánymenet - kevés csatlakozóval
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.