Van segítség! - erre akarja felhívni a figyelmet a szociális tárca Sebek 2 című tanulmánykötete, amelynek célja, hogy minden érintett tudja: van hova mennie a bántalmazott nőknek, gyerekeknek. A segítségre szükség van: tavaly több mint 11 ezer esetben rendeltek el nyomozást családon belüli erőszaknak tekinthető bűncselekmény miatt. Szakemberek szerint ez csak a jéghegy csúcsa.

- Bármilyen furcsán hangozzék is, de a testi-lelki bántalmazás sok családban a napi rutin része - állítja Ádámné Dunai Irén, a minisztérium főosztályvezető-helyettese. Szerinte a bántalmazott nőkről ugyan szó esik a médiában, de arról már nem, hogy az elmúlt években milyen segítségnyújtó hálózat épült ki a számukra. Így sokan nincsenek tisztában azzal, van hová menekülni a bántalmazó házastárs vagy élettárs elől.

A krízisellátó program 2005-ben indult nyolc regionális központtal, számuk mára 11-re nőtt. Ezekben a családon belüli erőszak elől menekülők gyors segítséget kaphatnak, és 2-8 hétig maradhatnak, a bántalmazott szülők együtt lakhatnak a gyerekeikkel. A központokban többek között szociális munkás, jogász, pszichológus segíti a rászorulókat. Ez a hálózat egészült ki 2006-ban egy titkos helyen lévő menedékházzal, ahová a legsúlyosabb helyzetben lévőket rejtik. A központok 100 százalékos kihasználtsággal működnek.

A férőhelyek koordinálását az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat tartja kézben, a felszabaduló helyeket akár néhány órán belül igénybe vehetik a rászorulók. - Az esetek 94 százalékában tudunk helyet biztosítani. Ha mégsem, megkeresünk olyan egyházi vagy civil fenntartású intézményeket, ahol átmenetileg elhelyezhetők a bántalmazottak - mondja Zelenák József, a szolgálat vezetője. Eddig 7141-en kaptak segítséget a krízisközpontokban, közülük 41 férfi. Évről évre egyre több gyerek válik bántalmazás szemtanújává vagy elszenvedőjévé.

Sajnos az alapszolgáltatók, a háziorvos, a védőnők, a pedagógusok, a gyermekjóléti szolgálatok nem minden esetben figyelnek a jelekre, így sokszor csak akkor történik valami, amikor már közvetlen életveszély fenyegeti a bántalmazottakat - mondja Herczog Mária szociológus, aki szerint további probléma, hogy a kríziskezelő központokból való kikerülés után az áldozatok harmada visszamegy a bántalmazóhoz. Ennek számos oka lehet: a gyerek erősen kötődik az apához, a bántalmazott nő érzelmileg labilis, a bántalmazó zsarolja a családját, anyagilag függenek a férfitól, a nő nem akarja elveszteni a közös ingatlant. A tapasztalatok szerint a visszatérők 20-30 százaléka rövid időn belül újra a krízisközpontban köt ki.

A kikerülők 43 százaléka azonban nem megy haza, hanem beköltözik valamelyik Családok Átmeneti Otthonába. Azok, akik otthontalanná váltak, de alkalmasak a gyermekeik nevelésére. Itt 1-1,5 évig élhetnek, ezalatt, ha az áldozatnak nincs munkája, segítenek állást keresni, takarékoskodni, és pszichológussal feldolgozni, a traumát. Az átmeneti otthonból úgynevezett félutas házba lehet költözni, ahol önállóan élhetnek a családok akár 5 évig.

Átverés azt állítani, hogy mindenkinek van segítség, mert ezekben a központokban nagyon kevés hely van az áldozatok számához képest - állítja Spronz Júlia, a Patent jogvédő egyesület munkatársa. A krízisközpontok kevés áldozatot tudnak fogadni, ezért túlzás hálózatról beszélni. A jogvédő szerint az átmeneti otthonokban - minden nemzetközi szakmai előírásnak ellentmondóan - nemcsak a családon belüli erőszak áldozatai, hanem hátrányos helyzetű, esetleg hajléktalan családok is laknak. Itt szerinte a legalapvetőbb biztonsági szempontok sem teljesülnek. Spronz Júlia kiemelte: a legnagyobb probléma a szemlélettel van, nem az áldozatoknak kellene elmenniük, nem nekik kellene új szállást találniuk, hanem a bántalmazókat kellene felelősségre vonni, és ha kell, eltávolítani a közös otthonból.