A számonkéréstől a sírógörcsig

Ez a hitelezők költségvetése. Vagy: ez egy felszámolóbiztos költségvetése. Így a Fidesz. Ez felelős költségvetés - így az MSZP. Ez muszájköltségvetés. Ez már az SZDSZ-frakció álláspontja.

"Nem változott a koreográfia: a kormány benyújtja a költségvetést, majd a fideszes papagájkommandó elindul, s a vonja visszától a különböző katasztrófák vizionálásáig mindent megenged magának." Ez Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettesének értékelése a költségvetésről tegnap elkezdődött parlamenti vitáról.

"Mi, magyarok, ne hagyjuk megtéveszteni magunkat. A 2010-es a hitelezők költségvetése". Ezt a fideszes Babák Mihály mondta. Kósa Lajos, az ellenzéki párt vezérszónoka pedig úgy fogalmazott: "a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Bajnai Gordon egy felszámolóbiztos, a büdzsé egy felszámolóbiztos költségvetése, amelyben már az alapszámok sem hihetők".

- Mit hagynak maguk után a szocialisták? Legfeljebb a széfeket, esetleg néhány elkallódó vízitdíj-automatát, más érzékelhető nyomuk nem marad. Tényleg a válság idején kell 12 milliárdos bútorbeszerzést eszközölni? - mondta Kósa Lajos.

A szocialista Kovács Tibor mindezt "brutálisan hazug, demagóg" hozzászólásnak minősítette, s szóvá tette, hogy a Fidesz részéről még "két értelmes mondat sem hangzott el arról, hogyan kezelnék a válságot". Göndör István azt jegyezte meg: a Fidesz még adós a maga őszödi beszédével.

A felszólaló fideszes politikusok szerint a büdzsé vesztese lesz a közösségi közlekedés, a szociális támogatások köre, az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás.

- Valóban nem tökéletes a költségvetés - válaszolták az MSZP-sek, arra kérve az ellenzéket, hogy ne terjesszenek rémhíreket. Mert nem igaz például, hogy januártól csökkenne a pedagógusok fizetése.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője azt emelte ki: Bajnai Gordon épp azt teszi, amit ígért, életmentő "muszáj-költségvetést" készített elő. Ez felelős büdzsé, amely közelebb visz az euró bevezetéséhez, a háromszázalékos hiányhoz, az alacsony inflációhoz, az alacsony kamatszinthez, a kisebb államadóssághoz.

A parlamenti vita során Tállai András, a Fidesz pénzügypolitikusa - a tárgytól eltérve - a számonkérést is szóba hozta, amikor arról beszélt, hogy a szocialisták képtelenek a kormányzásra, "de egyszer jön az elszámolás a választópolgárokkal és a joggal". Az MSZP-s Szabó Zoltán válasza: "Borzasztó ilyet hallani, mindjárt sírógörcsöt kapok".

Barátságosabb hangnemben? - A szocialista Göndör István a fideszes Kósa Lajossal és Pokorni Zoltánnal egyeztet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.